Tarol A lovasíjász

Sorra nyílnak az új vetítési időpontok „A Lovasíjász”-ra. Országszerte egyre több moziban játsszák, térben és időben egyaránt bővül a lehetőségek köre. Repülnek a magyarok nyilai, és lassan, de biztosan mindenhova elérnek.

A bemutató napján, január 21-én még csak 6 mozit, de három hét alatt 20, majd 30, 40-et értek el… most pedig már 85 moziban színházban és művelődési házban kerül vászonra. 
„Nincs rajta a városod a listán? Keresd a helyi mozit vagy művházat, határon túl a helyi közösség vezetőit! Azt kérjük: ha a helyi moziban nem jártok sikerrel jelezzetek nekünk a Facebookon (ÜZENET funkció) vagy a BEMUTATO [at] ANJOULAFAYETTE.COM címen és mi igyekszünk megoldani a helyi vetítést valamilyen formában, ha lehet elsősorban moziban, művelődési házban, mert hisszük a »Lovasíjász-élmény«, akkor az igazi, ha közösen többen, sokan élik át!”
– írják a film honlapján, és buzdítanak az önszerveződő terjesztésre – „Kérjük keressetek és legyetek türelemmel, ha nem érkezne válasz 24 órán belül a megkeresésre! Nyitottak vagyunk minden lehetőségre, ha vetítésre alkalmas a helyszín!” De ugye, mi már hozzászoktunk a történelem során, hogy magunknak kell megküzdenünk nem csak a jövőnkért, de a magyar múltunkért is, ezért ez cseppet sem lep meg minket, elkeseríteni meg végképp nem fog!
 
Persze a leghíresebb filmes portálon, a Port.hu-n egyetlen kritika jelent meg a filmről, de ennek már a címétől is felfordul minden hazaszerető ember gyomra… Ezért, hogy szaporítsuk a jóhiszeműen „naiv”-nak vélt Port.hu lehetőségeit, mi is kínálunk több lehetőséget az „objektív” válogatásra: Íme!
 
Kaszás Géza már az első képkockákban megnyeri az ősmagyarságra kiéhezett magyar szemeket: egy gyönyörű ló lassított felvételben. Mert ha ez a nép egyszer találkozik a múltjával, kő kövön nem marad! Mint a mágnes, vonzódik egymáshoz ló és magyar. Meditatív lovon-pihenés, szőrön lovagolás, tábortűz-lobogás… és szinte már vérzik is szívünk a belső ősmágnes húzásától.
 
Kassai iskolája minden generációt megmozgat: a képkockákon a legifjabbaktól a legidősebbekig látunk nőket és férfiakat egyaránt. És ha van olyan, hogy magyar oktatás, hát ez az: a vizsgázóknak maguknak kell bevallani és kiállni, ha elrontják a lépést, lelkiismeretük a mérce; a felvételin tüzes magyar verseket kell szavalni, vagy szívhez szóló magyar népdalokat énekelni, és persze – igazi harcos nép lévén – a harci kiáltás próbája sem maradhat le a megmérettetésről. A rendező az iskola életét nem ferdíti azonban délibábos ábrándokba, magyar lelkünk igaz őszinteségével áll a vászon előtt (hisz a hiba éppúgy része a teljességnek): elrontja a szavalást, nem állja ki a vizsgát, és keserédesen nevet a finnugor elméleten. Az egyetlen kis cigány árvanövendéket pedig sem nem emeli fel, sem nem alázza meg bőrszíne miatt, úgy mutatja be, amilyen, a maga valójában, őszintén. 
 
Kassai nem egyszerűen egy régi-új „sportot” tár elénk a vásznon, hallunk tőle a szeretetről is, betekinthetünk a történelemoktatásban csak „ridegnek” csúfolt állattartási módszerébe, melyről nekem a már-már hihetetlenül idilli képkockákat látva sokkal inkább a „paradicsomi” jelző jut eszembe.
 
A filmből a bölcsességen, önfegyelmen és kitartáson kívül sugárzik a humor is, abból is a mifajtánk, ami nevet a világ hamisságán: „Brüsszel ehhez mit szólna?”… És nem utolsó sorban egy röpke jelenet erejéig nyelvünk szépségére is felhívja a figyelmet. A finnugor elméletre pedig egy sólyomszárny-suhintással mér jól kimért, elegáns csapást – izzadtságszagú bizonygatás, magyarázkodás nélkül – egyetlen kínai írásjellel. Érdemes A Lovasíjászt mint műalkotást is vizsgálni, mert úgy tűnik, ezzel a filmmel Kaszás Géza is nagy művet tett le az asztalra: az évszakok és tájak váltakozásával térben és időben az egész világ átfogása, a nagyobb témaváltások előkészítése zenével és narrációval egyaránt, és végül, de korántsem utolsó sorban a gyönyörű, magáért beszélő zárókép… Egy páratlan, igaz és szép művészi alkotás eszközei!
 
Egy alkotás pedig akkor szép igazán, ha minden szinten, az ember teljes testi-lelki-szellemi valójának szép. A gyönyörű képek leigázzák szemeinket, a népzenei átiratú zenék és a lángot gyújtó hazaszerető szavalatok egészen megindítják lelkünket, de szellemünk sem maradhat gyönyör nélkül: magyarságunk fő jelképe, a lovasíjász szimbolikája is elénk kerül: ló és nyilas; ösztönvilágunk és az általa fenntartott, és vele harmóniában uralkodó összpontosító értelem; a külvilággal való kapcsolat és a lélek belső rendje… A harcművészet tánccal való közvetlen rokonsága pedig éppen olyan megkérdőjelezhetetlen a film után, akár a hun-magyar rokonság. Ilyen és hasonló gondolatokat, párhuzamokat vihetünk haza a film egy-egy elejtett félmondatából, egy-egy megpillantott félmozdulatból, melyeknek megértése és hatása életünkre nem csupán 115 percig tart.
 
Egyként vagyunk büszkék A Lovasíjászra a kínai nagymesterek előtti bemutatójánál, mint nemzetünk gyermeke, magyarságunkként áll ott, egyedül az idegen népek közt. És egyként izgulunk a 270-es céllövésért, és mosolyogva tapsolunk, amikor a világbajnokságon természetesen ő viszi a prímet, de köszöni meg ezt egyszerű, természetes alázattal, íját a magasba emelve.
 
Nem lett volna rossz marketingfogás lovardáknak, ha a kijáratnál kínálták volna magukat egy-egy képviselővel. Nem hiszem, hogy ne fogytak volna el szórólapjaik. De MTA-s kitűzővel nem lett volna ajánlatos a kijárathoz állni, ugyanis szoríthatta volna őket a jól vasalt öltöny a felbőszített nép igazságérzetétől.
 
Egy szó mint száz: teltházas vetítésekkel arat A Lovasíjász, együtt nevetünk, együtt borzongunk bele múltunk hívó szavába, együtt könnyezünk és együtt dobban a szívünk dob nélkül is…Talán ilyenek lehettek az ókori Hellasz eleuziszi misztériumjátékai. A lelki húr feszülése az oldásig, a fellobbanó katarzisig, melyet továbbviszünk mint parazsat, hogy saját hivatásunk lángjait gyújtsuk fel vele. Sok embert megindított a lovasíjászkodásra szerte a világon Kassai, de talán még több magyart megindít majd, hogy saját sorsát épp olyan harcos magyar elhivatottsággal keresse fel és töltse be, mint ő, és amelyben talán – éppen úgy, ahogy nála – a magyarság felvirágoztatása is helyet kap majd!
 
Hát melyik az a nép, amelynek idegenszívű tudósok tudálékosságától büszkesége, régi-égi fénye elhomályosodva görbed a Kárpátok ölén? A magyarság? Már nem! Talán csak volt az a nép! …
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Németh Márton

Friss