Túl drága a stadion, lemondott a japán sportminiszter

Lemondott Simomura Hakubun japán sportminiszter a 2020-as tokiói olimpia központi stadionjának megnövekedett költségei miatt.

A japán kormányra és az olimpiai szervezőkre óriási nyomás nehezedett az elmúlt időszakban, miután kiderült, hogy a nyertes pályázatban a Nemzeti Stadion megépítése a korábban becsültnél kétszer drágább, 2,1 milliárd dollár lenne. Az illetékesek a kritikákra reagálva folyamatosan próbáltak faragni a költségeken, ám új tervpályázatot nem akartak kiírni, mondván, arra már nem lenne idő. Júliusban aztán mégis bejelentették, hogy nem fogják megépíteni az iraki-brit építész, Zaha Hadid által megálmodott létesítményt.
 
Abe Sindzó miniszterelnök és az illetékesek jóváhagyták a módosításokat. Ezek szerint az új beruházásra nemzetközi pályázatot írnak ki még ebben az évben. Az építkezés 2016 második felében vagy 2017 év elején indulna, és a stadion - amely 80 ezer fő befogadására is alkalmas lehet - 2020 márciusára készülne el. Az első tervezésben egy évvel korábbra ígérték az átadást.
 
Amint a kormányfő jelezte: prioritást élvez, hogy az új létesítmény olcsóbb legyen, mint az elsőre megálmodott, amely 2,1 milliárdba került volna. Az új stadion nem lenne teljesen fedett, csak a nézőtér feletti rész kapna tetőt.
 
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még júliusban áldását adta az új pályázat kiírására, ám biztosítékot kért arra, hogy a kivitelezéssel időben elkészülnek majd a japán fővárosban.
Forrás
MTI
sss
2019. Augusztus 19. | 17:02
Merkel és Orbán
sss
2019. Augusztus 19. | 17:02
Merkel és Orbán
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita

Friss

Van ugyanis mit megtéríteniük az országnak. Vélemény.
Olyan súlyos az utasok helyzete, hogy azonnal ki kellene kötniük.
Már a NATO is foglalkozik az embargókat kijátszó szervezett bűnözői körökkel.
Galbács Mihály kitálalt a gyulai városvezetés mutyijairól.