2014. 08. 12. 12:50

Túlsúlyosak és lusták a magyarok

A magyarok több mint fel túlsúlyos, harmada nem mozog eleget, és dobogósok vagyunk a sófogyasztásban is – derült ki a WHO 53 országot érintő felmérésből.

A kutatás szerint Magyarország az elhízott nemzetek élvonalában van, a vizsgált 53 ország közül a 8. helyre került, kiderült ugyanis, hogy az ország lakosságának 61,5 százaléka túlsúlyos, 27,a százaléka pedig elhízott. Túlsúlyban a férfiak vezetnek, elhízásban azonban kiegyenlített a nemek aránya – írta a receptneked.hu.

Európa legkövérebb nemzete címet a csehek kapták, de nem sokkal vannak lemaradva a törökök és az írek.

Az országokat felsorakoztató táplálkozási profil kimutatása szerint a törökök után a magyarok fogyasztják a legtöbb sót, napi 17,5 grammot az európai országok közül. Ez a mennyiség több mint háromszorosa napi 5 grammos ajánlott mennyiségnek, amit egyedül a ciprusiak tudtak tartani.

Magyarország telített zsír fogyasztása a teljes kalóriabevitel 11,8%-a, ami meghaladja a napi maximálisan engedélyezett 10%-os mennyiségnél.

Az ország elhízásában természetesen a fizikai inaktivitás is nagymértékben közrejátszik. A WHO felmérése szerint a népesség 28,6%-a nem mozog eleget, ami közel megegyezik az elhízottak arányával is.

receptneked.hu - alfahir.hu