Tüntetés lesz pénteken Kárpátaljáért

Március 28-án, pénteken 18 órától tüntetés lesz a Külügyminisztérium épülete előtt (Budapest, II. kerület, Bem tér) Kárpátaljáért. A rendezvényen felszólal: Budaházy György, Drábik János, Gaudi-Nagy Tamás, Ifj. Hegedűs Loránt, Lenhardt Balázs, Morvai Krisztina, Zagyva György Gyula.

A rendezvény Facebook eseménye ide kattintva érhető el.

Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének felhívása:

Nem nézhetjük tovább tétlenül és szótlanul, hogy gyáva és szervilis kormányzata miatt egy, a történelem által felkínált újabb esélyt szalasszon el nemzetünk az igazságtalan és önrendelkezési jogot sárba tipró trianoni diktátum által szabott keretek szétzúzására. A napnál világosabb, hogy a nemzetközi jogi egyezmények által is garantált önrendelkezési jog megilleti a 150 ezres kárpátaljai magyar közösséget és az ott élő közel egymillió ruszint. Ez eddig is így volt, sőt 1991-ben ezt Kárpátalján népszavazás erősítette meg, de azt az ukrán állam elszabotálta.  Ukrajna szervezett háttérhatalmak által történt meghódítása, illetve ezzel párhuzamosan a Krím félsziget orosz közösségének legitim népszavazással történő visszatérése Oroszországhoz megkerülhetetlen kötelezettséget ró a magyar kormányzatra, hogy védhatalomként követelje a kárpátaljai magyarság biztonságának akár nemzetközi és magyar haderőkkel történő szavatolását, illetve annak biztosítását számukra, hogy mielőbb tisztességes népszavazáson dönthessenek Magyarországhoz való visszatérésről - akár a velünk hagyományosan baráti viszonyban levő ruszin néppel együtt. Addig is számukra biztosítani kell a teljes körű területi autonómiát összhangban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1832/2011 sz. határozatával, amely javaslatomra teszi ezt tagállami kötelezettséggé.

A tüntetést azért szerveztem meg és kértem fel nemzeti elkötelezettségű és nagytudású barátaimat és harcostársaimat, hogy a lengyel Bem szobor lábánál és a hazaáruló Martonyi által vezetett Külügyminisztérium előtt egyértelmű biztatást és bátorítást adjunk közösen kárpátaljai magyar testvéreinknek és a ruszinoknak, illetve minden további önrendelkezési joggal bíró Ukrajnában élő népcsoportnak (lengyelek, oroszok, románok stb.), másrészt pedig követeljük a magyar kormánytól a fenti célokért való bátor kiállást, elítéljük az eddig ezen a téren tanúsított gyáva, behódoló  magatartását, figyelemmel arra is, hogy még az egypárti Alaptörvény D. cikke is államfeladattá tette - Szávay István és Zagyva Gyula képviselőtársaimmal közösen benyújtott módosító javaslatom hatására - az elcsatolt magyar területeken élő magyarok  önrendelkezési jogáért folytatott küzdelmet.

Lássa meg az egész világ, hogy a magyarok a szabadság nemzete és most az oroszokkal egy oldalon vívjuk ki  a szabadságot az Ukrajna által illegitim módon birtokolt Kárpátalja számára. A tüntetés során petíciót fogadunk el és kísérlünk meg átadni a külügyi vezetés részére.

Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar három idevágó gondolatának felidézésével kérem minden jóakaratú és tettre kész honfitársamat, hogy GYERTEK EL MINÉL TÖBBEN, hogy így adhassunk nyomatékot követeléseinknek:
 „Mindennek megvan bizonyos pillanata, mely ha lepergett, örökre oda van erény s becsület, úgy oda van élet is és minden remény.”
"Tőlünk függ minden, csak akarjunk!"
"Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen."

Hangoljunk a Kárpátia zenekar "Keleti Kárpátok" c. dalával és a Kárpátalja 1939-es visszatéréséről szóló szívmelengető felvételekkel!


Szabadságot Kárpátaljának! Mindenki hozzon még egy embert!

alfahir.hu

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nótin Tamás
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nótin Tamás
sss
2019. május 25. | 08:23
A választók a vasárnapi voksolással kapcsolatos kérdéseikre kaphatnak választ.
sss
2019. május 24. | 16:19
Ehhez kompromisszumokra lenne szükség mindkét részről.
sss
2019. május 24. | 15:18
Kampány indult az FPÖ támogatói körében, hogy írják Strache nevét a szavazólapokra az EP-választáson.