Új tagokkal bővült a Magyar Polgármesterek Közössége

Kurdi Ferenc polgármester meghívására Kosdon tartotta negyedik tanácskozását a Magyar Polgármesterek Közössége.

A résztvevők meglátogattak egy helyi pálinkafőzdét, ahol a legmodernebb technikával készítenek hagyományos pálinkát és kísérleteznek új, vegyes gyümölcs italokkal. A Kosdi Tankertben megtekinthették az önkormányzat földjeit - ahol bio élelmiszereket termelnek -, a bővülő eszközparkot, és előadásokat hallhattak a tervezett, valamint jelenleg folyó fejlesztésekről. Az MTKKE Egyesület előadásából a közvilágítás korszerűsítéséről tájékozódhattak a vezetők, ami a minőségi javuláson túl, a megtérülési időt követően jelentős megtakarítást eredményezhet majd. 

A nap további részében a polgármesterek áttekintették az aktuális pályázati lehetőségeket, megosztották egymással eddigi eredményeiket és jó tapasztalataikat, valamint megoldást kerestek az egyes településeken felmerülő problémákra. Fontos irányként szabták meg továbbá a települések kommunikációjának erősítése és a turisztikai lehetőségeik kiaknázását.

A Közösséghez Ortó Szilárd, Bükkszenterzsébet, Nagy-Szú Péter Istenmezeje, Szémán László, Hencida, valamint Kovács Zoltán, Sajómercse polgármestere csatlakozott.

 

Forrás
MTI