2015. 05. 07. 12:43
MTI

Újabb stadion épül, Csepelre költözhet a Honvéd

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgóklubjának tulajdonosa szerint nyárig kiírják a közbeszerzési eljárást a Bozsik Stadion újjáépítésére, s a munkálatok ideje alatt az együttes Csepelen szeretné játszani hazai mérkőzéseit.

A sportvezető a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a létesítmény tervezésében száz százalékig részt vesz az egyesület. Az új, várhatóan 5,5 milliárd forintból megvalósuló aréna 8200 néző befogadására lesz alkalmas.
 
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a következő idénytől új sportszergyártó - a négy évre szerződtetett olasz Macron - szállítja a gárda felszereléseit. A hazai mez továbbra is a tradicionális, azaz függőlegesen piros-fekete csíkozott marad, míg az idegenbeli fehér lesz, amelynek mellrészénél vízszintesen húzódik egy piros-fekete csík. A harmadik számú mez narancssárga színű.
 
"Az én két rossz döntésem az oka, azaz nem megfelelő vezetőedzőket neveztem ki a csapat élére" - válaszolt Hemingway arra kérdésre, hogy mi az oka a csapat gyenge szereplésének. A Honvéd az olasz Pietro Vierchowoddal kezdte a szezont, tőle Csábi József vette át az irányítást, a tavaszi szezontól pedig ismét az olasz Marco Rossi a kispesti gárda vezetőedzője.
 
Hemingway arról is beszélt, hogy még nem tárgyalt a folytatásról Rossival, de mint mondta, a tréner maradni szeretne, ezt azonban a hátralévő négy forduló eredményei is befolyásolják. A kispestiek 26 forduló után 21 ponttal a 13. helyen állnak, de csak két ponttal előzik meg a kieső, 15. helyezett Szombathelyi Haladást.