Vagy lopnak, vagy nem tudnak kommunikálni

Vagy sikkasztottak a Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzatnál, vagy képtelenek megfelelően kommunikálni a pénz elköltését. Előbbi bűncselekmény gyanúját veti fel, utóbbi súlyos szakmai hiba - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Forgács István "romaügyi szakértő".

Nemrégiben az Index számolt be róla, hogy a Híd a munka világába nevű ötmilliárdos foglalkoztatási program tele van aggályos ügyekkel. A portál rámutatott, hogy a pénzeket nem a célnak megfelelően, a hátrányos helyzetűek érdekében használják fel, a program tele van gyanús pénzköltésekkel és szakmai blöffökkel.

300 millióért vettek például egy gellérthegyi irodaházat, amit rögtön fel is újítottak 21 millióért, egy veszprémi céget pedig 25 millióért bíztak meg tagtoborzással, holott a nemzetiségi önkormányzat megyei elnökei ezt ingyen is vállalták volna.

Azt korábban mi is megírtuk, hogy az ORÖ a piaci ár sokszorosáért bérelt autókat, vásárolt bútorokat és számítógépeket.

Az ötmilliárdból eddig 600 millió forint tűnt el így, kérdés, mi lesz a maradék 4,4 milliárddal. Forgács István szerint sürgősen szakmai csődbiztos segítségére lenne szüksége az Országos Roma Önkormányzatnak ahhoz, hogy a kirobbant botrány ne temesse maga alá.

Mikor hétfőn a parlamentben Mirkóczki Ádám a kormányt kérdezte az eltűnő pénzekkel kapcsolatban, Rétvári Bence államtitkár azt mondta, szerinte nem véletlen, hogy a Jobbik az ORÖ-t pécézte ki magának, mivel gyűlöletet akar kelteni a cigányok ellen.