2014. 12. 02. 13:44

Vasvillával lopta a hatalmas harcsákat

Lopás miatt indult eljárás az ellen a 41 éves sarródi férfi ellen, aki a gyanú szerint a Fertő-Hanság Nemzeti Parkból „embernagyságú” halakat tulajdonított el - írja a police.hu.

A rendőrség gyanúja szerint november 23. és november 30. közötti időben a Sarród, Rév-Kócsagvár körbekerített területén lévő Kelemente-patak lezárt részéből 9 darab, átlag 20 kilogramm súlyú harcsát lopott, illetve 2014. november 30-án az esti órákban 3 darab, összesen 70 kilogramm súlyú szintén harcsa fajtájú halat kísérelt meg eltulajdonítani, azonban cselekményében megzavarták és a helyszínről elmenekült.

Ellopott halak

A Nemzeti Park munkatársai a parton hátrahagyott halakon látható súlyos sérülésekből megállapították, hogy egy vasvillával fogta ki őket a tolvaj. A nyomozók az elkövetőt hétfőn elfogták és házának kutatásakor a vízi állatok feldarabolt részeit lefoglalták. A rendőrkapitányságra előállított férfi tetteiről részletes beismerő vallomást tett.

alfahir.hu