2015. 01. 04. 19:22

Volt, akit halálra rémisztett a vihar

Károkat okozott a szélvihar több helyen az országban, Győrben például kerítést döntött a szél. S most a nyugati megyékben fagyott rá néhol az esővíz úgy az utakra, hogy kora reggel alig lehetett közlekedni - számolt be a Duna TV híradója.

 
Órákon keresztül dolgoztak délelőtt a katasztrófavédők Vas megyében Csákánydoroszló és Kemestaródfa között. Hajnalban ismét több órán keresztül esett ónos eső a térségben, ezért lelassult a közlekedés. Az utak annyira jegesek voltak, hogy még  a sószóró is megcsúszott munka közben. A jármű hóekéje elakadt az árok oldalában, ezért felborult, órákig tartott, mire sikerült talpra állítani.
 
Győr-Moson-Sopron megyében napközben már az erős szél okozott gondokat. Több helyen is 60 km/h órás széllökéseket mértek. A viharos erejű szél megbontotta a szabadhegyi templom melletti építkezés kerítését is.
 
A Híradónak nyilatkozott egy fiatal pár is, akik halálra rémültek, amikor az egyik utcai homoktároló tetejét az erős szél felcsapta, pont mellettük. A tető majdnem leszakadt, csak a szerencsének köszönhetik, hogy nem sérültek meg.
 
Az orkánerejű szél nem kímélte a biciklistákat sem. Sok helyen képtelenség volt tekerni, és tolni is csak nehezen lehetett a kerékpárt.
 
Hasonló volt a helyzet a Veszprém megyei Eplényben is, annak ellenére, hogy szinte teltház volt a sí arénában. A pálya tetején viszont olyan erősen fújt a szél, ami már gondot okozott a síelőknek. "Nagyon jó volt a pálya, minden nagyon jó volt, csak attól féltem, hogy elfúj a szél. Szemből fújt a szél és akadályozott a lejövetelben" – nyilatkozta egy síelő.
 
A meteorológiai szolgálat továbbra is erős szélre figyelmeztet. A legerősebb lökések éjszaka az ország több megyéjében is meghaladhatják a 70 km/órát.