MTI Fotó: Illyés Tibor
2015. 07. 04. 18:34

Vona Gábor a múltban, a jelenben és a jövőben is a gárdisták bajtársa

A Bajtársiasság Napján elszenvedett jogsérelmekre emlékezett az Új Magyar Gárda Mozgalom, az Erzsébet tértől a Hazatérés templomáig vonulva.

A rendezvényen felolvasták Vona Gábor köszöntő levelét, amelyben a Jobbik elnöke úgy fogalmazott: ennek a közösségnek "nemcsak a múltban voltam tagja, nemcsak a jelenben vállalom azt, hanem a jövőben is bajtársatok maradok". Mint írta, hat évvel ezelőtt, amikor 216 résztvevőt vittek el a rendőrök az Erzsébet téri rendezvényükről, a gárda erkölcsi szintjével, bátorságával, tartásával aratott győzelmet a hatalom felett, miközben a Magyar Gárda senkinek nem ártott.

Murányi Levente egykori '56-os elítélt, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója, az '56-os Pesti Srácok Intézet igazgatója, a Jobbik volt országgyűlési képviselője a rendezvényen egyebek közt arról beszélt, hogy véleménye szerint világháborús helyzet van, csakhogy ezt a háborút más eszközökkel vívják, mint az előző kettőt. Úgy vélte, amerikai pénzen szervezik a Magyarországra és Európába tartó menekültáradatot, és hozzátette, hogy "egyetlen kormány nem volt eddig, amelyik kiállt volna a nemzeti kérdésekért".

"Ti a magyar szabadság védelmezői kell, hogy legyetek"

- fordult a több száz fős hallgatóságához Murányi Levente. Hegedűs Loránt református lelkész "egy háttérhatalomról" beszélt, véleménye szerint ez a háttérhatalom teremtett káoszt, ami kiváltotta az Európára és Magyarországra zúduló menekültáradatot, és ezt a háttérhatalmat tette felelőssé a Magyar Gárda betiltásáért is.

Mészáros István az Új Magyar Gárda országos főkapitánya beszédében kihangsúlyozta, hogy az ordító igazságtalanság az idő múlásával bebizonyosodott. A bíróság kimondta, hogy az ominózus beavatkozás jogszerűtlen és szakszerűtlen volt. A gárdistákkal szemben alkalmazott eltúlzott és aránytalan erőszak pedig egyértelműen jelezte, hogy miről szólt a rendőrség megbízatása. Hozzátette, az egyenruhás bűnözőket nem a fehér ing és fekete nadrág alatt kell keresni. Nézete szerint a Magyar Gárda egy szándék, egy akarat. Biztosította bajtársait és a megjelenteket arról, hogy az eskü szellemét továbbviszik, eszerint élik mindennapjaikat. Szavai szerint ideiglenesen szét lehet ugyan szakítani az egymásba fonódó kezeket, de azok újra megtalálják egymást.

Gaudi-Nagy Tamás a hat éve zajló jogi igazságtételi harcról beszélt. Emlékeztet arra, Vona Gábor kérte meg, hogy vállalja el a Magyar Gárda Egyesület képviseletét abban az oszlatási perben, amit a Gyurcsány-időszakban a hatalom elrendelt. Szavai szerint a gárdistáknak állami támogatással és nem állami üldöztetéssel kellene munkájukat végezniük.

2009-ben a gyurcsányista rendszer, pontosabban Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt, a bíróság másodfokon is feloszlatta a társadalmi szervezetet, határozatát kiterjesztve a mozgalomra is. Ezért gyűltek össze arra a tiltakozásra két nappal később a gárdisták, amit a rendőrség brutálisan feloszlatott. Emlékezetes, hogy az eseményről a Jobbik elnökét is elhurcolták.