Vonatút népzenével - a Magyar Népdal Napján jártunk

A konklúzió pedig röviden: Milyen igazán csodálatos ebben a kincses Kárpát-medencében lakni! Biztos máshol is jó, de ahogy a szállóige vallja: „Extra Hungariam non est vita, et si est, non est ita.” Azaz „Magyarországon kívül nincs élet, ha mégis van, az nem ilyen!”

Székesfehérvár, Székesfehérvár. „Zenevonat” és „Déli pályaudvar” felirat cseréli egymást kék pixelek táncaként a vonat jelzőtábláján. Felszállunk, épp mint egy átlagos utazás. A szemben ülő fiú az okostelefonjának fülesét dörömbölteti (egyébként – furcsa – ez életével nagyonis elégedett ember lehet, hogy nem érezte, lemarad valami felemelőről, ugyanis ezzel a tevékenységével az egész út alatt nem hagyott fel), a szomszédos üléseken az iskoláról, a gyerekekről, Juliról, Pistiről és a tanárnőről van szó. Épp csak egy kis furcsaság, semmi több: néhány fiatal áll egy kupacban, mintha valami titkos csíny készülődne, de mégis higgadt élénkséggel támasztják a kapaszkodókat.
 
Elindul a vonat, lassan fény derül az összeesküvésre, előkerülnek a fekete tokokból a hangszerek. Rövid behangolás, majd belekezdenek a szívmelengető székibe, kalotaszegibe, mezőségibe. „Hát ez? Micsoda meglepetés!” – hallatszik mindenünnen. Ők meg csak húzzák, húzzák, mosolyognak egymásra, és a szerényen, majd mind bátrabban közelítő utazóközönségre. Minden dal végét örömtől ittas és hálás taps kíséri, és a visszafogott, de annál őszintébb véleménynyilvánítások: „Még! Légyszi!… Na, mi lesz a következő? …Játszanak még, ugye?”
 
 
Nem úgy, mint máskor, amikor az állomástábla felsejlését várjuk, és csak úti célunk elérését, hogy vége legyen a vonatszagú tehetetlenségnek, és futhassunk végre „dolgunkra”, hanem éppen az utazást nyújtottuk volna még… menjünk még tovább… még tovább… egyenesen Bonchidáig!
 
A meglepetés egérlyukán olyan ügyesen lopta be a hegedű cincogása e csodálatos népzenei örökség örömét az egész vonat szívébe, hogy aki nem volt ott, sajnálhatja, aki ott volt, áhítja, bár így telne mindig az utazás, soha nem választana mást, csakis a MÁV vasszekereit. Igazán Magyarország büszkesége lehetne, ha ifjú zenészeket szerződtetnének, így azok ingyen utazhatnának, gyakorolhatnák a lámpaláz leküzdését is, az utasok pedig vígan töltekeznének fel dalaink élő őrzésével, s lassan szívükbe kúszna az a megrendülés, amit mindenki érez, aki szerelmese lett egyszer a magyar népzenének. Az ám igazán a mi természetünknek való volna: keleties lazasággal, spontaneitással a nyugatias környezet ölén, a vasút zakatoló szekerén.
 
[[nid:174955]]
 
A Magyar Népdal Napja bővelkedett az igényes programokban. Gyereksarok, játszótér furfangos népi játékokkal, kedves kézműves termékek vására, ételek és italok… A Csík zenekar természetesen az egész nagy sátort megtelítette éneklő közönségével, a Fitos Dezső Társulat pedig  A magyar falu című produkciójával bemutatta, milyen is az a magyar virtus, és milyen szépen is zeng a dal a magyar lányok ajkáról, s ha ráadásul e kettő együtt táncol, marad-e egyetlen olyan láb, ami ne mozdulna meg a székek alatt. Az est zárásaként pedig a Rendhagyó Prímástalálkozót hallgathattuk meg a széles körben ismert népdalénekes, Herczku Ágnes gyönyörű hangjával.
 
Ezúton is köszönjük a szervezőknek a lehetőséget!
 
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Balogh Gábor

Friss