Ön keresett már percenként 2137 forintot? Pedig ez még Magyarországon is lehetséges!

Persze, akkor az igazi, ha mindez a közösség pénzéből sikerül.

Fót város vezetése úgy döntött, értékelni kell az előző önkormányzati ciklus lényeges költségvetési döntéseit, és annak következményeit. Vajon sikerült-e megvalósítani a kitűzött célokat, vagy mi volt az oka azok elmaradásának?

Létre is hoztak 2014. decemberében egy dallamos nevű, 3 tagú Átvilágítást Előkészítő Ideiglenes Bizottságot (ÁEIB), amely a vonatkozó határozat szerint a 2006 és 2014 közötti időszak pénzügyeit vizsgálta volna. A három bizottsági ülés után, amelyeknek a működési költsége (a tiszteletdíjak és járulékaik együttesen) 708.510 forint volt, úgy döntöttek, hogy a „2012-2013-2014 évekre vonatkozó átvilágítás” tárgyában kiírnak egy közbeszerzést, azonban miután érvényes ajánlat nem érkezett, így az eljárást eredménytelenné nyilvánították, az ÁEIB 2015. június 30-án megszűnt.

Azonban, az önkormányzat nem adta fel: 2015 decemberében ismételten úgy döntött, hogy felállít egy Bizottságot. Történt személyi változás is. A két fideszes önkormányzati képviselő (Bíró Zoltán és Gellai István) mellé Vargha Nóra Mária (Együtt-MLP) is tag lett.

A testület 8 alkalommal ülésezett, összesen 285 percet, erre a fóti költségvetésből 1.827.210 forintot költöttek, azaz a három képviselő minden munkával töltött perce 2137 forintot ért fejenként.

Ugyanakkor most már eredménnyel is párosult a próbálkozás: 2016. június 10-én szerződést kötöttek az NC Consulting Kft.-vel, amely vállalta, hogy bruttó 21.844.000 forint ellenében elvégzi a már csak 2013-2014-es évekre vonatkozó átvilágítást.

Brókerek

Emlékezetes, Fót a brókerbotrányok kapcsán is bekerült a híradásokba. A Jobbik helyi politikusa, Merkwart Krisztián, Varga Zoltán Péter megyei közgyűlési képviselő és Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő feljelentést tett amiért egymilliárd forint értékű befektetést kockáztatott, és vesztett el a település.

Az NC Consulting jelentése azonban nem készült el időben (egy hetet csúszott), sőt a 245 oldalas anyaggal kapcsolatban több módosítást és pontosítást is megfogalmazott a jegyző és több intézményvezető is. Úgy tudjuk, hogy bár átfogónak tartották az anyagot, ám az a vélemények szerint semmilyen iránymutatást nem tartalmazott arról, hogy Fót hol és miben hibázott a költségvetési döntései során. Bartos Sándor polgármester a végleges változatot így csak ma terjeszti a képviselő-testület elé.

Így talán pont kerül erre a három éve tartó procedúrára.

A Századvég óránként 31 ezer forintjába kerül az adófizetőknek

A Századvég az előző kormányzati ciklusban 3,8 milliárd forint értékben kötött tanácsadói szerződéseket a Miniszterelnökséggel. A 2014 és 2018 közötti időszakban pedig újabb, 4,85 milliárd forintért végezheti ugyanezt a munkát a Fidesz házi kutatócége. A feladat továbbra is szinte változatlan: magas szintű állami döntéshozatalt támogató, közvetlen kormányzati tevékenységhez kapcsolódó közvélemény-kutatás, szakpolitikai kutatással alátámasztott tanulmánykészítés és tanácsadás, illetve a hozzájuk kapcsolódó projektmenedzsment.

Nehéz megállni, hogy ne a vogonok jussanak az ember eszébe, amely faj - legalábbis a Galaxis útikalauz stopposoknak szerint - egyike a legellenszenvesebbek a világmindenségben. Az általános vélekedés szerint kisujjukat se mozdítanák, hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától, hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve, várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve, végül három hónapra tőzeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva.

Azért reméljük, a vogon költészetből nem tartanak bemutatót az önkormányzatnál. Azt semmilyen körülmények között sem szabad hagyni.