Miközben "fantasztikusan teljesít a gazdaság" (legalábbis a köztereken osztogatott Lokál legfrissebb száma szerint), a versenyképességről alkotott miniszterelnöki jövőkép még mindig abban merül ki, hogy
"van jelentősége annak, hogy egy magyar szállodában a takarítónő is magyar".
S miközben Orbán Viktor egyik mondatával a velünk élő szocializmust kritizálja (azért biztatónak, és nem jónak nevezi a magyar gazdaság teljesítményét, mert "a kommunizmus öröksége, hogy Magyarországon a jó hírek cinizmust váltanak ki, a sikert és a jómódot pedig rejtegetik"), addig a tipikusan kádári teljes foglalkoztatottsággal kampányol (vö.: közmunka és gyáron belüli munkanélküliség).
Kiemelte továbbá az újraiparosítást - rámutatva a magyar buszgyártás újjáélesztésére vonatkozó "kísérletre" (miközben ők maguk jelentettek be buszstopot, és az ágazat agyoncsapása után a csókosokat próbálják tolni) -, a mezőgazdaság megújítását, valamint a munkaalapú gazdaság megteremtését. Ez utóbbinak az alapja a munkaalapú versenyképesség logikája. S ez az a gondolatmenet, ami annyira, de annyira visszarégiesülő. (S ennek a nemzeti mázzal leöntött vonzata, hogy a magyar szállodában magyar takarítónő mossa fel a szart).
Azt már több alkalommal is elárulta a magyar miniszterelnök külföldi befektetők előtt, hogy a munkaalapú versenyképességünk alapja a megbízható, szakképzett, ám olcsó magyar munkaerő. Azonban egy XXI. századi - s alkalmasint nem gyarmati sorban működő - ország sokkal inkább tudásalapú gazdasággal, társadalommal kell, hogy rendelkezzen. A World Economic Forum 2016-os „Jövő Munkái” című kiadványa például arra figyelmeztet, hogy a mai kisiskolások a 65 százaléka felnőttként olyan szakmában fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. S nemcsak a gyárakban fog fejlődni a technológia, de az adminisztrációban is a számítógépek veszik át munkát - utóbbit már japán biztosítótársaságoknál is alkalmazzák.
Elég azt felidézni, hogy az energiaszektorban (lásd: megújulók) is olyan szakmák jelentek meg az elmúlt években, amelyek korábban csak sci-fi filmekből köszöntek vissza. Ellentétes folyamat, de ugyanolyan hétköznapi: egyes szupermarketekben már nem a pénztáros hölgy köszön ránk, hanem önkiszolgáló pultoknál fizethetünk.
Az automatizálásnak még Orbán Viktor sem szabhat gátat (legalábbis remélhetőleg a robotokat be fogja engedni a határon, és velük szemben nem merül majd fel az „etnikai homogenitás”), ugyanakkor a hiányszakmák így is megmaradnak. S érdekes módon pont azok, amelyek jelenleg is a legnagyobb krízisállapotban vannak.
„Az, hogy mi lesz hiányszakma és hogy miből lesz kevés, amiért sokat is fizetnek, azt jó ha különválasztjuk” – nyilatkozta például a hvg.hu-nak Pataki Géza, a Kelly Services Hungary cégvezetője. A szakember a hiányszakmákhoz sorolja - és ebben a későbbiekben sem látja a gyökeresen változás lehetőségét - az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat, a szociális szférában tevékenykedőket.
S pont ezek a szektorok azok, amelyek a legkevesebb pénz áramlik - vagy legalábbis a támogatásokat a leghatástalanabbul hasznosítják.
A miniszterelnök is kiemelte - és ebben a kontextusban fontos is foglalkozni a feltétel nélküli/munkavégzés nélkül járó alapjövedelemmel. Ezzel kapcsolatban kijelentette, "Magyarországnak az etnikai viszonyai is bonyolultak, tehát ez nem egy olyan egyszerű kérdés", de mind az ország adottságai, mind a munkaalapú versenyképesség logikájából tekintve "ez egy teljességgel elképzelhetetlen program".
Pedig az sokkal elképzelhetetlenebbnek tűnhet, hogy Orbán Viktor fejében az legyen az eszménykép, hogy mondjuk ne egy robot takarítson a magyar szállodában a kétségkívül jobb sorsra érdemes takarítónőnél. (Az alapjövedelem mellett kampányolók sok esetben a - várható/feltételezhető - technikai fejlődést szokták egyébként felhozni érvként).
Az pedig az egész orbáni gondolkozás teljes kudarca, hogy a kétkezi munkaalapú önfenntartást egy olyan országban képzeli el, ahol a születésszámok alapján a szakemberek szerint már megindult a visszafordíthatatlan népességfogyás.