Így pumpálja közpénzzel a Fidesz a lojális médiumokat

Ha nem ápolsz jó viszonyt a Fidesszel, ne számíts állami hirdetésekre.

A nagyobbik kormánypárt természetesen olyan cégeket igyekszik kiszolgálni, amik valamilyen módon kötődnek hozzá. Ha pedig összezörrennek valakivel, azonnal elengedik a kezét, ahogy történt az Simicska Lajossal is, akinek a G-nap után jelentősen csökkentek a bevételei.

A második Orbán-kormány minden erejével azon van, hogy csak a hozzá lojális médiumok kapjanak a közpénzből. Az elmúlt években a legtöbb állami hirdetést a TV2, az Origo, a közmédia, valamint a francia JCDecaux nevű cég kapta – ők a plakátkampány vonalra erősítettek rá.

A JCDecaux megerősödése már csak azért is érdekes, mert ugyanezeket a hirdetéseket a G-napig Simicska cége kapta, tegnap pedig már arról írhattunk, hogy a plakátharc legújabb fejezetének győztese szintén a francia vállalat lehet.

Ha viszont azt vizsgáljuk, milyen arányban állnak az állami- és a reklámbevételek egymáshoz viszonyítva az adott médiumoknál, a Farkasházy Tivadarhoz köthető Hócipőt találjuk az élen, 87%-al. Ez még a 81%-os Magyar Időknek sem sikerült 2015-ben, ráadásul azóta náluk csökkent is az állami hirdetések aránya.

Az élmezőnyben megtalálható még a Lokál, a Ripost vagy a Magyar Hírlap. A G-nap előtt helyettük a Magyar Nemzet, a Heti Válasz és a Publimont Kft. volt az élen.