Nem elég a retorika ahhoz, hogy ne etessék meg velünk Nyugat-Európa élelmiszer szemetét

A Jobbik több javaslattal is él a kettős minőség ellen.

Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-KDNP egy "látszólagos és retorikai" háborút indított azokkal a cégekkel szemben, amelyek eltérő minőségű termékeket árulnak a különböző országokban, de ez kimerül abban, hogy a kormánypártok különböző európai testületekhez fordulnak. A képviselő ezt "édeskevésnek" nevezte, amit azzal indokolt, hogy az európai szabályozás nem tiltja, hogy ugyanazok a termékek különböző összetételben készüljenek el.

A védjegytörvény módosítása után az érintett termékeken fel lehetne tüntetni, hogy eltérő minőségben készülő áruról van szó - közölte. A Jobbik adott esetben akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy különadót vessenek ki ezekre a termékcsoportokra. Az innen befolyó pénzt a fogyasztóvédelem megerősítésére fordítanák - tette hozzá.

Nyílt lapokkal: a Földművelésügyi Minisztérium lazítana a GMO-mentességünkön

Ilyenkor eszünkbe juthat A tanú című film védőügyvédje, akivel kapcsolatban "ne tessék csodálkozni, ha ő a tárgyaláson igen súlyos büntetést kér". Nálunk, 2017-ben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a GMO-mentes Magyarországért Egyesület dolgozik azon, hogy lazítsanak a génkezelt-növényi tartalomra vonatkozó tiltáson.