Ferenc pápa nem látogat Romániába, ameddig nem tartják tiszteletben a magyar katolikusok jogait

Várniuk kell legalább addig, ameddig abba nem hagyják a magyar katolikusok vegzálását.

Iohannis invitáló szavaira a gyulafehérvári római katolikus érsekség reagált tegnap egy sajtóközleményben, amit aligha olvashattak Bukarestben örömmel

A dokumentumot aláíró Jakubinyi György érsek azt írja, a pápát „mindig szeretettel várjuk és fogadjuk szülőföldünkön”. Ám hozzáteszik: 

a látogatás megvalósulása csupán Románián múlik. 

A püspökség ugyanis úgy véli,

"ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról."

Jakubinyi György emlékeztet a kommunizmus idején elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatásának elmaradására, a katolikus karitatív szervezetek kétségbeejtő helyzetére is.

"Ilyen kilátástalan helyzetben, létbizonytalanságban hogyan lehet megfelelő szakmai képzettségű személyzetet szolgálatban tartani? Mit lehet mondani annak a több száz magányos, gondozásra szoruló embertársunknak, akiknek a szolgáltatást egyik napról a másikra meg kell szüntetni a szükséges anyagi alap hiányában."

 - teszi a fel a kérdést az érsekség. 

A közlemény kitér a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenülésére irányuló törekvésekre is. Idézik a bukaresti apostoli nunciust, Miguel Maury Buendía érseket, aki márciusban azt mondta: a Korrupcióellenes Ügyészség eljárása azt a benyomást kelti nemzetközi megítélés szerint is, hogy 

a katolikus és magyar kisebbséget akadályozzák jogai gyakorlásában.

 

Megszűnhet a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium

A Krónika című erdélyi magyar napilap szerint a megszűnés küszöbére került a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium, az önkormányzat ugyanis nem döntött arról, hogy felveszi az iskolahálózatba, a tanintézet pedig igazgatójának eltiltása miatt nem tudja benyújtani a jövő évi beiskolázási tervét.

A közlemény végén nekiszegezik Iohannisnak a kérdést:

"Valóban komolyan gondolta-e Ferenc pápa romániai meghívását? Ha igen, akkor tegyen meg mindent azért, hogy „lehetséges legyen” ez a látogatás."