A brit szolgálatok tudják, ki robbantott Manchesterben

Cikkünk folyamatosan frissül!

Frissítés XI. Líbiai származású "csnedes fiú" volt a merénylő

Salman Ramadan Abedinek hívják. Az elmút évek sötét papírformája ismét érvényesül: csendes, udvariasnak ismert, helyi állampolgárságú, migrációs hátterű fiatal férfi az elkövető. Akit persze már régóta figyeltek a szolgálatok, de nem tartották különösen veszélyesnek.  

Frissítés X. A szolgálatok már tudják, ki követte el a merényletet

Theresa May brit miniszterelnök szerint

a biztonsági szolgálatok tudják, hogy ki követte el

a hétfő éjszakai öngyilkos merényletet Manchesterben.

May, aki kedden a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testülete, a COBRA értekezletén elnökölt, az ülés után tartott Downing Street-i tájékoztatóján kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem fedheti fel a merénylő kilétét.

Hozzátette ugyanakkor: a rendőrség és a biztonsági szolgálatok meggyőződése szerint

egyetlen merénylőről van szó,

de folyik a vizsgálat annak kiderítésére is, hogy az elkövető egyedül, vagy valamely csoport tagjaként cselekedett.

A brit kormányfő közölte: nem fér kétség ahhoz, hogy terrortámadás történt Manchesterben, olyan "hideg számítással" elkövetett merénylet, amelynek elkövetője a brit társadalom legfiatalabb tagjait vette célba.
    
A merényletet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén hajtották végre, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena előcsarnokában, a jegypénztárak közelében, olyan időpontban, amikor ezrek távoztak az előadásról.

A koncert közönségében nagyon sok tizenéves, illetve még fiatalabb gyermek is volt, és a rendőrség tájékoztatása szerint a sebesültek, illetve a halálos áldozatok között is vannak gyerekek. A hatóságok kedd délután közölték, hogy

az áldozatok egyike egy nyolcéves kislány.
 

Frissítés IX. - Nem volt megfelelő biztonsági ellenőrzés

Egy cseh szemtanú szerint alig volt ellenőrzés a Manchester Arenában

"Biztonsági ellenőrzés szinte nem is volt, egyenlő volt a nullával. Nem kellett átmenni semmiféle fémdetektoros kapun. Az egyetlen, ami érdekelte őket, van-e nálunk víz"- nyilatkozott Trochtová telefonon kedden reggel Manchesterből a közszolgálati Cseh Rádiónak."A táskákat szinte nem is ellenőrizték, meg sem nézték, mi van bennük.

Frissítés VIII. - Trump és Netanjahu is elítélte az angliai merényletet

A Palesztin Hatóság területén fekvő Betlehembe látogató Donald Trump legmélyebb részvétéről biztosította a terrortámadás halálos áldozatainak hozzátartozóit.

"Abszolút szolidárisak vagyunk az Egyesült Királysággal"

- mondta Trump, és "gonosz veszteseknek" nevezte a terroristákat.

"Nem nevezném szörnyeknek őket, mert szeretnék ezt a kifejezést... Mostantól fogva veszteseknek hívom őket, mert azok: lúzerek, és ha többen is lesznek, akkor is csak vesztesek"

- hangsúlyozta az amerikai elnök.

Az izraeli kormány is elítélte, és rettenetes terrortámadásnak nevezte a történteket.

"Részvétemet küldöm a meggyilkoltak családtagjainak, és gyors gyógyulást kívánok a sebesülteknek"

- mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök.

"A terrorizmus globális veszély, s a felvilágosult országok feladata, hogy mindenütt legyőzzék"

- tette hozzá.

Frissítés VII. - Németország is kiáll Nagy-Britannia mellett

Németország kiáll Nagy-Britannia mellett, és tovább folytatja a küzdelmet a terrorizmus ellen - jelentette ki keddi közleményében Angela Merkel német kancellár.

A kancellár kifejezte részvétét a manchesteri robbantás áldozatainak, sebesültjeinek és a hozzátartozóknak, felfoghatatlannak nevezve, hogy valaki egy "vidám popkoncertet" használjon fel arra, hogy "oly sok embernek elvegye az életét, vagy súlyos sérüléseket okozzon nekik".

A támadás "csak tovább erősíti határozottságunkat, hogy brit barátainkkal együtt továbbra is fellépjünk mindazok ellen, akik ezeket az emberi életet megvető cselekményeket kitervelik és végrehajtják" - hangsúlyozta Angela Merkel.

"Biztosítom a nagy-britanniai embereket arról, hogy Németország kiáll mellettük"

- tette hozzá.

Frissítés VI. - Kiürítették a londoni Victoria buszpályaudvart egy gyanús csomag miatt

A brit rendőrség kiürítette kedd reggel a londoni Victoria buszpályaudvart, mert egy gyanús csomagot találtak a közelében - jelentette a BBC Twitter-profilján.

A buszpályaudvart elkordonozták, a talált csomagot vizsgálják.

Frissítés V.

"A francia kormány Nagy-Britanniával együtt folytatja küzdelmét a terrorizmus ellen"

- jelentette ki keddi közleményében Emmanuel Macron francia államfő.

A dokumentumban, amelyet az elnöki hivatal hozott nyilvánosságra, Macron bejelentette, hogy hamarosan telefonon beszél Theresa May brit kormányfővel, és folyamatosan tájékozódik a manchesteri támadással kapcsolatos vizsgálatról.

Frissítés IV. - Áder János részvétét fejezte ki II. Erzsébetnek

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki II. Erzsébet brit uralkodónak a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merénylet miatt.

Az államfő együttérzését fejezte ki az áldozatok rokonainak is, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek.

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a "békés emberek életét sehol se fenyegethessék a pusztítás, a terror megszállottjai" - írta Áder János.

Hozzátette:

"Magyarország kész kivenni részét azokból a közös erőfeszítésekből, melyek révén tovább erősíthetjük országaink és állampolgáraink biztonságát."

Frissítés III.

Általában az ifjúság és a szabadság ellen irányuló "kegyetlen támadásnak" tűnőnek nevezte Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kedden az előző esti manchesteri robbantást.

"Ez az incidens, ez a támadás különösen aljas, különösen szörnyű, mert úgy tűnik, hogy kifejezetten tizenévesek, ártatlan emberek ellen irányult. Nincs elítélendőbb, mint gyerekek meggyilkolása"

- jelentette ki.

Elítélte a támadást a japán kormány szóvivője is. "Ha ez egy terrorista támadás volt, akkor iszonyatos, semmivel nem igazolható, és Japán szigorúan elítéli" - mondta Szuga Josihide, és kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, továbbá együttérzését a brit néppel.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki, és szintén szolidaritásáról biztosította a hozzátartozókat.

Hszi Csin-ping kínai elnök - a helyi állami média szerint - a tragédia után részvéttáviratot küldött II. Erzsébet brit királynőnek.

New York amerikai szövetségi állam hatóságai a manchesteri robbantás hatására megerősítették a biztonsági intézkedéseket az állam, de különösen a New York-i metropolisz kényes pontjain, mindazonáltal hozzátették, hogy nincs tudomásuk az Egyesült Államokat fenyegető konkrét támadásról.

Óvatosságból megerősítették a rendőrjárőröket a metróállomások és a repülőterek környékén - jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója. Ő is Turnbulléhoz hasonló szavakkal ítélte el a "feltehetőleg terrorista cselekményt", és szintén kifejezte szolidaritását a brit néppel (azóta bebizonyosodott, hogy valóban terrorcselekmény történt - a szerk.).

Az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte, hogy megpróbál információkat szerezni a manchesteri robbanással kapcsolatban, és a brit kollégák rendelkezésére áll.

Frissítés II.

Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a manchesteri robbantásért

Frissítés:Közben a brit rendőrség megerősítette: a manchesteri robbantás terrortámadás volt, és egy férfi követte el.Az áldozatok száma 19-ről 22-re emelkedett.Korábban írtuk:A videón látható, magát kendővel eltakaró, erős arab akcentussal beszélő férfi "Allah nevében" kijelenti, hogy"ez még csak a kezdet",valamint, hogyaz Iszlám Állam és Dzsabhat Fateh Al-Sham (egykor Al-Nuszra Front - a szerk.)

Frissítés I.

Közben Jeremy Corbyn, a brit munkáspárti ellenzék vezetője bejelentette: megbeszélést folytatott Theresa May miniszterelnökkel, és egyetértettek abban, hogy a választási kampányt felfüggesztik.

Corbyn egyúttal kifejezésre juttatta részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és elismerését a mentőszolgálatoknak.

Sadiq Khan londoni polgármester hajnalban azt hangoztatta, hogy a főváros Manchester mellett áll a tragédiában.

Korábban írtuk

Hajnalban a terrorelhárító szolgálatok a közelben egy gyanús tárgyat is találtak, amelyet ellenőrzött robbantással megsemmisítettek. Később tudatták: a gyanús tárgy nem robbanószerkezet volt.

A merénylet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén történt, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena bejárati csarnokában, a jegypénztárak közelében.

A koncertről távozó tömegben a robbanás után pánik tört ki. A rendezvényen nagyon sok fiatal, köztük gyerekek is voltak.

Szemtanúk szerint voltak, akik a robbanásban, és voltak, akik az utána kitörő káoszban veszítették életüket, amikor a kijáratok felé özönlő tömeg agyontaposta őket.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=tFsHeA2Dog0 align:center]

A robbantás vizsgálatába a brit közlekedési rendőrség is bekapcsolódott, mivel a Manchester Arena alatt működik az észak-angliai nagyváros egyik pályaudvara, a Manchester Victoria Station.

A hatósági tájékoztatás szerint a robbanás után a pályaudvaron leállt a vasúti közlekedés.

Londonban kedd hajnalban összeültek a Scotland Yard terrorelhárító szolgálatának szakértői és a brit belügyminisztérium illetékesei, hogy megvitassák a hatósági válaszintézkedéseket.

A BBC amerikai biztonsági illetékeseket idézett, akik nem zárták ki, hogy öngyilkos merénylet történt, de brit hivatalos részről ezt egyelőre nem erősítették meg.

Egyelőre az sem zárható ki, hogy elektromos, vagy gázrobbanás történt, a brit hatóságok egyelőre azonban nem árultak el további részleteket, és terrorcselekményként kezelik az esetet.

A konzervatívok felfüggesztik választási kampányukat

A Theresa May miniszterelnök vezette Konzervatív Párt a hétfő éjszakai manchesteri robbantás miatt felfüggeszti választási kampányát - jelentette nevük mellőzését kérő pártforrásokra hivatkozva a Sky News brit hírcsatorna kedd hajnalban.

Theresa May a feltételezett merénylet után úgy nyilatkozott, hogy a kormány igyekszik minden részletet megtudni "arról, amit a rendőrség megdöbbentő terrortámadásként kezel". A miniszterelnök egyúttal részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

A Sky News értesülése szerint kedd reggel összeül a Downing streeten a kormány válságstábja, a Cobra.

Ariana Grande "összetört"

"Összetörtem. A szívem mélyéből nagyon sajnálom. Szavaim sincsenek"

- írta az egyik közösségi oldalon a 23 éves amerikai énekesnő.