„Visszatért hű Felvidékünk, visszaadta Horthy nékünk” – hangzott a versike 1938. november 2-án, miután a bécsi Belvedere-kastély aranytermében kihirdették „az első bécsi döntést”, vagyis Német- és Olaszország határozatát, ami szerint Csehszlovákia területéből Magyarország visszakapott 11927 négyzetkilométert és 869299 lakost (87% magyar, 10% szlovák). A nyilasok átköltötték a versikét és az ő propagandájuk azt harsogta: „Visszatért hű Felvidékünk, visszaadta Dolfi (Adolf Hitler) nékünk.” Ma már tudjuk, hogy a Felvidék nem ajándék volt, Adolf Hitlernek pedig a II. világháborút köszönhette a világ, amelynek árát Magyarország is súlyosan megfizette.
1937. november 5-én a Németország teljhatalmú Führerévé vált Adolf Hitler egy délutáni vezérkari megbeszélést hívott össze a berlini Birodalmi Kancellárián, ahol felvázolta háborús terveit. Az első lépések közé tartozott Ausztria bekebelezése és Csehszlovákia szétzúzása. Szűk környezete ekkor már tisztában volt vele, hogy mire készül Hitler.
Júniusban papírra került az úgynevezett Zöld terv. Elsődleges hadszíntérnek Csehszlovákiát jelölte ki, olyan célpontként, amit „a kezdet kezdetétől ki kell kapcsolni”. Az Ottó-terv vonatkozott Ausztriára. Nevét onnan kapta, hogy a németek mindenképpen meg akarták akadályozni az emigrációba kényszerült Habsburg Ottó visszatérését a trónra. Ebben az időben még akadtak józan hangok a német hadsereg élén, és igyekeztek is Hitlert jobb belátásra téríteni. Arra figyelmeztették a Führert, hogy lépései egy olyan háborút jelentenének, amire Németország még nem készült fel. De Hitlernek nem lehetett ellentmondani, az ellenhangokat sorban kiiktatta és önmagát tette meg a német hadsereg parancsnokává. Diplomáciájának minden lépése azt szolgálta, hogy megtévesztéssel, zsarolással és fenyegetéssel növelje a Harmadik Birodalom területeit, miközben sürgette a háborús előkészületeket. Mozgásterét jórészt az is meghatározta, hogy Európában élénken éltek még az I. világháború borzalmainak emlékei, amiket senki nem szeretett volna újra megtapasztalni. Az angolok, élükön Neville Chamberlain miniszterelnökkel a megbékélés politikáját folytatták, abban reménykedtek, hogy gesztusokkal, a német lakta területek kérdésének rendezésével Hitler lecsillapítható. Ez súlyos tévhitnek bizonyult.
Az 1938. március 12-i Anschluss (Ausztria hozzácsatolása a Harmadik Birodalomhoz) után Csehszlovákia került terítékre Hitlernél a szudétanémetek sorsára való hivatkozással. Az Anschluss példájából ítélve meggyőződésévé vált, hogy az angolok és a franciák továbbra sem fognak beavatkozni. David Faber München - A megbékélési politika válsága, 1938 című lebilincselő könyve (Fordító: Szántó Judit, Kiadó: Park Könykiadó Kft., Budapest, 2015) ezeknek a hónapoknak a történéseit mutatja be részletesen.
A brit miniszterelnök-nagypapával büszkélkedhető Faber a munkájában kitért rá, hogy augusztus 22-én egy két napig tartó tengeri hadgyakorlatra érkezett a magyar kormányzó, Horthy Miklós és miniszterelnöke, Imrédy Béla a németországi Kielbe. Hitler a meghívást arra használta fel, hogy a magyarokat rábeszélje egy közös katonai akcióra Csehszlovákia ellen. De Horthyék nem akartak kötélnek állni, noha Magyarország érdekelt volt a revízióban az igazságtalan trianoni békediktátum miatt. A magyarokat ugyanakkor aggasztotta, hogy egy háború esetén országuk biztonsága veszélybe kerülhet az 1921-ben Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia részvételével alakult kisantanttal szemben. Hitler mindent megígért, azt is, hogy a szükséges fegyverekkel ellátják a felkészületlen magyarokat, sőt belengette a magyaroknak egész Szlovákiát és Kárpátalját is. Horthy kitartott a nemleges válasz mellett, annak is hangot adott, hogy Hitlernek nagy kiterjedésű háború veszélyével kell számolnia, mert a németek bevonulását Csehszlovákiában sem Anglia, sem Franciaország, de talán a Szovjetunió sem nézi majd tétlenül (Horthy Miklós: Emlékirataim, Kiadó: Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011). Hitler dühös volt, és a kétnapos tárgyalások végén a magyaroknak szegezte: „Ha valaki le akar ülni a vacsoraasztalhoz, előtte a főzésben is segédkezniük kell.” Miután Horthyék távoztak, bizalmasainak megvetéssel beszélt a magyarokról, akikből hiányszik a cselekvés bátorsága, mert inkább ücsörögni szeretnek, „és cigányzenét hallgatni”.
Szeptember 20-án Hitler újra próbálkozott, és az obersalzbergi Berchestgadenben fogadta Imrédy Béla magyar miniszterelnököt, illetve Kánya Kálmán külügyminisztert. Hitler nyers volt és durva, egy pillanatig sem leplezte, hogy elszánt a csehkérdést megoldani, akkor is, ha ezzel világháborút robbant ki. Kijelentette, ez az utolsó lehetőség, hogy Magyarország csatlakozzon a németekhez Csehszlovákia ügyében. Követelte, hogy a magyarok kezdeményezzenek népszavazást azon a területen, amelyre igényt tartanak, és utasítsanak el minden olyan nemzetközi garanciát, ami kezességet vállalna Csehszlovákia új határaiért. Ormos Mária a Hitlerről írt könyvében (Ormos Mária: Hitler, Kiadó: Kossuth Kiadó, Budapest, 2018) is említette a találkozót, a Führer arra biztatta a magyarokat, hogy revíziós követeléseik megfogalmazása mellett az angol-német tárgyalások idején kezdjenek katonai akciót Csehszlovákia ellen. Ez neki ürügyet adna a tárgyalások megszakítására, a magyar kormány viszont nem vállalta a bűnbak szerepét. Budapest csak annyit tett, hogy két jegyzékben (szeptember 22-én, 28-án) követelte a csehszlovák kormánytól a magyar nemzetiségek jogainak biztosítását és a magyarlakta területek visszacsatolását.
Szeptember 29-én négyhatalmi konferenciára került sor Münchenben. Hitleren kívül mindenki békét akart. Chamberlain angol, Daladier francia miniszterelnök, Hitler és olasz diktátortársa, Mussolini a szudétanémetek által lakott területeket Németországnak ítélték, a magyar követelések ügyében közvetlen tárgyalásokat javasoltak Csehszlovákiának. A magyarok München után felbátorodtak, október 24-én újabb jegyzéket küldtek Prágának a magyarlakta területek visszaadását sürgetve, valamint négyhatalmi döntőbíráskodást helyeztek kilátásba. A csehek már nem voltak abban a helyzetben, hogy bármit is meggátoljanak. Eduard Benes csehszlovák köztársasági elnök október 5-én lemondott, két hét múlva az országot is elhagyta és emigrációba vonult. A csehek október 26-án elfogadták a négyhatalmi döntőbíráskodást, az angolok és a franciák meg átengedték a németeknek és az olaszoknak a kérdést. Hitler még mindig dühös volt a magyarokra, amiért korábban többször is nemet mondtak neki, lényegében Mussolininek és külügyminiszterének, Ciano grófnak köszönhető, hogy Magyarország a bécsi döntés értelmében a vitatott városok közül Kassát, Ungvárt és Munkácsot is visszakapta. Jozef Tiso vezetésével már október 5-én megalakult az autonóm szlovák kormány. Horhty az emlékirataiban azt írta, nem tisztázható, hogy ha Kielben elfogadta volna Hitler ajánlatát, akkor a magyaroknak szánta-e volna egész Szlovákiát, de valószínűnek tartotta, hogy az önálló Szlovákia gondolata csak a tárgyalásuk után merült fel benne.
A csehkérdés ezzel nem ért véget, Hitler elégedetlen volt Münchennel, mert egy olyan béke kovácsolásának lett részese, amit nem óhajtott. 1939. márciusában bevonult Prágába és ezzel teljesen felbomlott Csehszlovákia. Magyarország elfoglalhatta a kb. 12 ezer négyzetkilométer területű, 600 ezres lakosságú Kárpátalját is. Hitler ezután sem állt meg, és Lengyelország lerohanásával megkapta a háborúját, csakhogy ebbe egész Európa belerokkant, mire legyőzték Németországot. Magyarország nem csak visszakapott területeit (az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés által hozzácsatolt Észak-Erdélyt is) veszítette el, hanem ez vezetett az ország kirablásához és lerombolásához, majd a Szovjetunió vasmarkában a kommunista hatalomátvételhez.
Címlapfotó: Horthy Miklós bevonulása Kassára.
(A szerző további cikkei nyomon követhetőek a Facebook-oldalán is. Kövesd Te is!)