A bevándorlás uralta a Nemzeti Sajtóklubot

Kerítés, határvadászok vs. határőrség, liberális agymosás, be nem tartott fideszes ígéretek – bőven volt témája a nemzeti sajtó újságíróinak.


Balczó Mátyás, Magvasi Adrián, Pál Gábor, Balogh Gábor, Kisberk Szabolcs

A témát Balogh Gábor vezette elő, aki emlékeztetett rá: a Jobbik hétfőn azt javasolta, hogy abba kell hagyni az illegális bevándorlók regisztrálását Magyarországon, és Hegyeshalomig kell vinni őket, mivel többségüknek a célja nem itt maradni, hanem Nyugat-Európában letelepedni. A publicista arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországra számszerűen már több bevándorló érkezik, mint pl. Olaszországba, Brüsszeltől azonban nem kapunk segítséget. Sőt, míg Calais esetében a kerítésre rábólintanak, mondván, hogy az csak a bevándorlókat védi, addig a magyar kerítés kapcsán fasizmust kiáltanak.

Kisberk Szabolcs úgy véli: mostanra eljutottunk odáig, hogy már sokan Magyarországon maradnának, miközben továbbra sem látszik a megoldás. Ehhez hozzátette, hogy az N1TV éppen egy olyan kőbányai étteremről forgat riportot, ahová több tucat taxival szállítják az illegális bevándorlókat. A hely feltételezhetően az embercsempészek gyűjtőpontja, de szerinte a hatóságok mégsem hajlandóak, vagy „nem tudnak” intézkedni. A N1TV főszerkesztője beszélt a Fidesz kommunikációjáról is, amellyel ügyesen uralja és tematizálja a közbeszédet, sokakat meg tud győzni. Szerinte, ha korábban a Jobbik csinált volna olyan bevándorlással kapcsolatos plakátkampányt, mint most a kormány, akkor a nemzeti pártot azonnal lenácizták volna.

Pál Gábor arra mutatott rá, hogy a kormány kommunikációja mögött be nem tartott ígéretek sokasága sorolható fel. Nem tették zárttá a menekülttáborokat, és több település közelében, lakott területen létesítenek újabb bevándorló állomásokat. A Jobbik sajtófőnöke szerint a „gyerekkerítés” nem megoldás a déli határon, amely valójában nem épült fel, de azokon a részeken, ahol mégis felállították, még egy gyereknek sem jelent akadályt az átjutás. A kormány által kitalált határvadász szolgálatot nevetségesnek nevezte, ami nem szól másról, minthogy rendőröket vonnak el az ország más területeiről, ahol egyébként szükség lenne rájuk. Pál Gábor inkább a határőrség felállításában látná a megoldást, amelyet egy év alatt több ezer főre lehetne emelni.

Magvasi Adrián párhuzamot vont a több száz éve integrálódni képtelen cigányság nagy része és a más kultúrájú, tömegével érkező bevándorlók között. Hozzátette: persze nem szabad általánosítani. Pozitív példaként említette Bogdán László cserdi polgármestert, aki azonban irtózik a Jobbiktól, de ez Magvasi szerint a liberális agymosásnak köszönhető. Az Alfahír főszerkesztője ki is jelentette, hogy a liberális világot tartja a legnagyobb veszélynek, amely körülvesz minket, és amely mind a cigányságot, mind pedig a bevándorlókat összezavarja, butítja. A cigányság kapcsán Magvasi még kiemelte, hogy a déli határvidéken 99 százalékban már cigány bűnbandák szervezik az embercsempészetet. 10 euróért árulnak ásványvizet az illegális bevándorlóknak, az eldobott, koszos ruháikat piacokon értékesítik, ennek azonban közegészségügyi veszélyei is lehetnek.

Balczó Mátyás szerint a világ legnagyobb kerítését is megépíthetné Magyarország, akkor sem állítaná meg a bevándorlókat, akik több ezer kilométert tesznek meg azért, hogy Európába juthassanak. A Bar!kád újságírója a határőrség visszaállítását és a bevándorlók regisztrálásának a leállítását tartja tényleges megoldásnak. Balczó úgy fogalmazott: nincs erkölcsi kötelességünk a bevándorlással kapcsolatban, nem kell őket befogadnunk, amíg négymillió magyar ember él a létminimum alatt. Hozzátette: a valóban politikai menekültek esetében persze meg kell vizsgálni a körülményeket.