Kétszer annyi menekültet fogadtunk be idén, mint tavaly

Pedig a bevándorlásellenes kamu Soros-kampány gőzerővel folyik.

Jelen pillanatban éppen azt mondja, hogy harcoljunk Soros György és terve ellen.

És mit tesz? Befogad több mint ezer menekültet az országba.

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) adatai szerint soha annyi oltalmazotti státust nem osztottak még ki, mint 2017-ben.

Tavaly 271 személy részesült belőle, idén már 866-nál tartunk. Pedig, ha jól emlékszem a kormányfő azt mondta, Magyarországon nem látjuk szívesen a bevándorlókat.

A befogadottstátuszt kapók száma tízszerese a tavalyinak, menekültként azonban csak fele annyian jöhettek az országba, mint 2016-ban.

Pedig sokkal kevesebben kívánnak hazánkban élni, mint korábban. A regisztrált menedékkérők száma a tavalyi évben meghaladta a 26 ezret, idén októberig ez a szám mindössze 2959-ig kúszott.

A menedékkérők 40 százaléka afgán, 40 százaléka kurd, akiket iraki vagy szír állampolgárként regisztrálnak. 28 török és 17 kubai is nálunk szeretne új otthonra lelni. A menekülttáborokban tartózkodók száma a négyszázat sem éri el, azaz a tavalyi negyedére csökkent.

Miközben a csapból is az folyik, hogy a menekültek elárasztják az országot, akiktől csak a kormány menthet meg minket, a számok azt mutatják, hogy egyre kevesebben szándékoznak az országba térni és ezekből egyre többen kapják meg erre a lehetőséget.