Brit fegyverre sem számíthatnak az ukránok

William Hague, aki tavaly nyárig külügyminiszter volt, azóta pedig az alsóház vezetőjeként a kormányzati törvényalkotási program végrehajtásának folyamatos operatív előkészítéséért, szervezéséért és felügyeletéért felel, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: London nyújt ugyan "valamelyes segítséget" Ukrajnának katonai képzési programokkal, illetve nem fegyverzetnek minősülő eszközök szállításával, de azt nem tervezi, hogy az ukrán hadseregnek fegyvereket adjon. 
 
Hague hangsúlyozta: a brit kormánynak általánosságban is az az álláspontja, hogy konfliktusövezetekbe nem szállít fegyverzetet.