Esélytelenül: az Európai Unió továbbra is a multik szolgálatában áll

Az Európai Bizottság további 18 hónappal meghosszabbítja a glifozát engedélyét.

Mint ismert, az Európai Unióban a glifozát használatának engedélye június 30-án lejár, ezzel leginkább az amerikai központú multinacionális agrárkémiai vállalatnak, a Monsantonak okozva óriási veszteséget.

A vita

A vita azután tört ki, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) keretein belül működő Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) nemrég A2, azaz az "emberben feltehetőleg rákkeltő" kategóriába sorolta a rendkívül széles körben használt glifozátot, míg az Európai Bizottság élelmiszer-biztonsági hatósága (EFSA) nem tartotta indokoltnak a vegyszer „emberi karcinogénként” való besorolását.

A glifozát-háborúnak több csatája is volt Brüsszelben és Strasbourgban, amely során a Bizottság minduntalan a multik érdekeit képviselte, ellenállásra csupán az Európai Parlament szakbizottsága volt képes, amelynek az a jobbikos Balczó Zoltán is a tagja, akinek a vizeletmintájában az ivóvízben megengedett növényvédőszer-maradvány mérték 26-szorosát mutatták ki.

Vytenis Andriukaitis biztos egy sajtókonferencián kedden arról beszélt, hogy ha nem hosszabbítanák meg most az engedélyt, akkor a gyártók nehéz helyzetbe kerülnének, ugyanakkor a 18 hónapos ideiglenes engedély azt valószínűsíti, hogy az Európai Bizottság kivárja, hogy az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) további vizsgálatokkal bizonyítsa a szer emberre káros vagy semleges hatását.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=MlN9o3g-yuA]

Meg lehet, hogy Nigel Farage-nak nincs igaza a Brexit-tel kapcsolatban, de abban nehezen vitatkozhatunk vele, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában egyedül a multinacionális cégek és az óriás bankok érdekeit képviseli.