Felmentették a vádak alól a perverz IMF-vezért

Az ítéletre számítani lehetett, mivel az ügyészség az IMF lemondott vezetőjének "egyértelmű és egyszerű" felmentését indítványozta. A döntéssel feltehetően lezárult azon szexbotrányok sorozata, amelyek kettétörték Strauss-Kahn karrierjét.
 
A francia közgazdászt, aki 2012 előtt a francia elnökválasztás egyik legesélyesebb baloldali jelölt-aspiránsának számított, azért állították bíróság elé Franciaországban, mert egy prostitúciós hálózat által 2008 és 2011 között Párizsban és Washingtonban szervezett szexpartik rendszeres résztvevője volt.
 
A 66 éves Strauss-Kahn a perben azt nem vitatta, hogy részt vett a partikon, de azt állította, nem tudott arról, hogy ott prostituáltakkal találkozott, és azt sem, hogy a nők utazásait a tőle befolyást remélő üzletember barátai finanszírozták. Februári, három órán át tartott meghallgatását követően - a vizsgálóbírók indítványával szemben - az ügyészség, bizonyíték hiányában, egyértelmű felmentését kérte.
 
A francia sajtóban csak Carlton-ügynek nevezett botrány ugyanakkor kezdődött, amikor 2011 májusában nemi erőszakkal vádolta meg a volt IMF-vezért egy New York-i szálloda alkalmazottja. Az amerikai hatóságok abban a perben felmentették ugyan, de az ügy miatt Strauss-Kahn távozott az IMF éléről, és francia államfői ambícióinak is búcsút kellett mondania. Franciaországban azonban folytatódott a névtelen feljelentés alapján megkezdődött vizsgálat. A lille-i bűnügyi rendőrség 2011 februárjában arról értesült, hogy a négycsillagos Carlton Hotel PR-felelőse, René Kojfer prostituáltakat hajt fel a szálloda vendégeinek, innen vezettek el a szálak Strauss-Kahnhoz és három barátjához. Végül 14 embert állítottak bíróság elé, aki közül csak Kojfert ítélték el egy év felfüggesztett szabadságvesztésre, mivel a francia törvények csak a kerítést büntetik, a prostituáltak ügyfeleit nem.
 
A Strauss-Kahnnak kapcsolatos szexbotrányok sorozata 2008-ban kezdődött, amikor az IMF egyik volt magyar munkatársa erőszakos közeledéssel vádolta meg őt. Strauss-Kahn nyilvánosan elnézését kért, és megtarthatta a vezetői posztját.
 
Ezzel egyidőben Franciaországban egy fiatal újságírónő, Tristane Banon egy 2003-ban történt nemi erőszak kísérletének vádjával perelte be a politikus-közgazdászt, de az ügyet 2011-ben - miközben a volt IMF-vezér ellen New Yorkban indult eljárás - lezárta az ügyészség.
 
Miután az amerikai hatóságok felmentették, 2012 márciusban a Carlton-ügyben emeltek ellene vádat Franciaországban, amelynek során a volt IMF-vezér a bíróságon kénytelen volt a szexuális életét kiteregetni.
 
A prostituáltakkal való szembesítések során, amikor a nők azokról a durvaságokról beszéltek, amelyeket állítólag a volt IMF-vezér részéről kellett elviselniük, Strauss-Kahn elismerte, hogy szereti a csoportos szexet, amelyet "rekreációs foglalatosságnak" tekint, nem pedig "vágóhídnak", ahogy a volt partnerei, jóllehet az átlagosan durvább szex híve. A prostituáltak iránti averziójáról is beszélt. "Prostituáltakkal nem tetszik (a szex), mert azt szeretem, ha buli van" - mondta az IMF-vezér.
 
A felmérések szerint a franciák Strauss-Kahnt továbbra is kompetens gazdasági szakembernek tekintik. Ő azonban teljesen visszavonult a közélettől, elsősorban nemzetközi konferenciákon tart előadásokat, s az ideje nagy részét marokkói házában tölti.