Füredi beszéd: Orbán ellenfélnek nevezte Amerikát, de Pressman ezt a lehallgatásokból tudhatta meg

Füredi beszéd: Orbán ellenfélnek nevezte Amerikát, de Pressman ezt a lehallgatásokból tudhatta meg

Rogán Antal nem tudta megvédeni Orbán Viktort.

Az NBCNews tegnap este írta meg, hogy a minap kiszivárgott titkosszolgálati, CIA-dokumentumokból kiderült, hogy

Orbán Viktor valóban főellenfelének nevezte az Egyesült Államokat, de nem a sajtóban, hanem a munkatársaival folytatott megbeszélésen.

Az amerikai portál egészen konkrétan közli,

a magyar miniszterelnök a február 22-ei kihelyezett fideszes frakcióülésen tette ezt a megjegyzést.

A CIA értékelése szerint azzal, hogy Orbán Viktor a három legfontosabb ellenfeleinek listájára felvette az Egyesült Államokat, azaz az Amerika-ellenes retorika erősödését jelenti.

Az NBCNews cikkében szerepel az is, hogy az Orbán Viktorral kapcsolatos megfigyelések esetében a CIA az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére hivatkozik.

S ez azért is érdekes, mert a Népszava pont egy hete, április 6-án hozta le David Pressman szegedi látogatásáról szóló anyagát, amiben szerepel az ominózus mondat: (az amerikaki nagykövet)

"aggodalomkeltőnek nevezte, hogy Orbán Viktor március elején Magyarország ellenfeleként azonosította az Egyesült Államokat."

Csütörtök lévén aznap volt egy Kormányinfó is, amelyen Gulyás Gergely a saját szempontjából jogosan utasította vissza az arra vonatkozó kérdéseket, hogy miért nevezte Orbán ellenfélnek az Egyesült Államokat, hiszen ilyet nyilvánosság előtt tényleg nem mondott a magyar miniszterelnök.

Csak zárt ajtók mögött, Orbán Viktor füredi beszédében.

Amiről valószínűsíthetően tudott David Pressman, s a kiszivárgott amerikai titkos dokumentumok után már mi is.

Rogán Antal - Fotó: Béli Balázs / Alfahír

Vajon Rogán Antal mit csinált?

Az is egy érdekes felvetés, hogy vajon a magyar szolgálatok vajon tudhattak-e bármiről is azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnökre ennyire rádolgoztak az amerikaiak.

Nem vert nagy port, pedig nemcsak a NER-oligarchák szempontjából fontos hír, hogy a Válasz Online információja szerint egy Mészáros Lőrinc ügyvédi csapata által kezelt magántőkealaphoz került a Fidesz és az állam gigarendezvényeit biztosító Valton-Sec Zrt. meghatározó többsége. A március végén megjelent összeállításból is kiderül, hogy a Valton környékén eddig személyes kapcsolati hálójának köszönhetően folyamatosan jelen volt Rogán Antal, azonban a NER-sors most mégis úgy hozta, hogy a bizalmi biznisz átkerül a Mészáros-birodalomba.

Ha azt vesszük, hogy az új kormánystruktúrában a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter alá tartoznak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

- tehát az elhárítás, vagyis az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), a hírszerzés, azaz az Információs Hivatal (IH), a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ), valamint a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) -

ám ennek ellenére a miniszterelnököt minden gond nélkül megfigyelhették, valamint a Schadl-Völner ügy lehallgatási jegyzőkönyveit, beszélgetéseit a nyilvánosság is megismerhette, nem lennénk meglepődve, hogy Rogán Antal esetleg most a szőnyeg szélére került, aminek egyik következményeként átrendeződik a gazdasági holdudvar.

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnököt követi Rogán Antal, a titkosszolgálatokat is felügyelő miniszter a Parlamentben - Fotó: Béli Balázs/Alfahír