GKI: a magyar települések 43 százalékán 160 ezer forint alatt volt a nettó átlagfizetés

GKI: a magyar települések 43 százalékán 160 ezer forint alatt volt a nettó átlagfizetés

A magyar települések 43 százalékán 160 ezer forint alatt volt a nettó átlagfizetés 2020-ban, ezek közül 12 százalékban a 120 ezer forintot sem érte el – számolt be róla a GKI Gazdaságkutató Zrt. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csak a legalább 5 főt foglalkoztató cégek, valamint az állami, önkormányzati vállalatok teljes állásra bejelentett dolgozóinak fizetéséből számol, a GKI most viszont a NAV adatai alapján az összes dolgozó magyar átlagkeresetét vizsgálta.

Eszerint a KSH szűkebb körre vonatkozó, 268 ezer forintos adatánál jóval kisebb összeget, 210 585 forintot kapunk, ha azt nézzük, mennyi az egy főre jutó havi nettó átlagkereset minden dolgozót beleszámítva, tehát 58 ezer forinttal alacsonyabb összeg jön ki ezzel a számítással.

Ráadásul még a 210 ezer forintos összeget sem érte a települések 87 százalékában a helyi átlag, ami azt jelenti, hogy óriási területek vannak leszakadóban országszerte. Budapest vezeti az átlagfizetési rangsort 276 ezer forintos nettó fizetéssel, a lista utolsó helyén pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szerepel 163 ezer forinttal.

A GKI adataiból az is kiderül, hogy a megyei jogú városokban 225, a kisebb vidéki városokban 204, a falvakban pedig 178 ezer forint volt a nettó átlagkereset havonta.

(HVG)