Képtelen színpadra állni a párizsi terrortámadásban érintett rockbanda

 
A zenekar tagjai szerdán első ízben foglaltak állást a merényletek ügyében, közleményükben elborzadásuknak adva hangot és hangsúlyozva, hogy "még mindig próbálják feldolgozni a történteket". Közölték, hogy visszatértek az Egyesült Államokba, 
és meghatározatlan ideig nem adnak további koncertet.
Az együttes tagjai mind épségben megúszták az öldöklést, a hozzájuk kötődők közül azonban életét vesztette a merényletben Nick Alexander brit emléktárgyárus és lemezkiadójuk, a Universal három munkatársa, Thomas Ayad, Marie Mosser és Manu Perez, róluk külön is megemlékeztek szerdai részvétnyilvánításukban.
 
A terrortámadás nyomán az együttes azonnal felfüggesztette európai turnéját, amelynek utolsó koncertjét december 10-én adták volna Portugáliában. Szombat este az észak-franciaországi Tourcoing-ban, vasárnap Belgiumban, ezt követően Németországban, Svájcban és Hollandiában léptek volna fel.
 
A Sweet Stuff Foundation nevű karitatív szervezet, amelyet Josh Homme, az együttes egyik alapító tagja, a Queens of The Stone Age nevű zenekar énekese és frontembere hívott életre, közölte, hogy az év végéig gyűjtött összes adományt a párizsi áldozatok hozzátartozónak megsegítésére ajánlja fel. Az alapítvány amúgy nehéz helyzetbe került zenészeket és hangmérnököket segít.
 
Az Eagles of Death Metal a kaliforniai Palm Desertből 1998-ban indult garázsrockegyüttes, amely olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Dave Grohl, a Foo Fighters és a Nirvana együttesek egykori tagja. A múlt hónapban adták ki legújabb albumukat Zipper Down címmel.  A zenekar párizsi koncertjén, az 1500 főt befogadó rendezvényközpontban telt ház volt a terrortámadás idején.