Legyen felelősségre vonás a Buda-Cash-ügyben

A Jobbik átfogó vizsgálatot, az önhibájukon kívül bajba jutott önkormányzatok megsegítését és azonnali felelősségre vonást sürget a Buda-Cash-ügyben.

A politikus Rogán Antal védekezését szánalmasnak és gyerekesnek nevezte. Meglátása szerint öt évük lett volna, hogy felülvizsgálják a brókerház működést. Az is adott lett volna az elmúlt ciklusban, hogy a brókerházak esetében a kötelező öt évenkénti ellenőrzést előíró jogszabályokon változtassanak, ám ezt nem tették meg.

Messze 100 milliárd forint fölött lehet a kár

Hegedűs Lorántné szerint a Buda-Cash bedőlésével a kár már most is eléri a 100 milliárd forintot, azonban tart attól, hogy a végső összeg ennél sokkal magasabb lesz. Úgy tudja, hogy más pénzintézetek is érintettek lehetnek, ezért azonnali átfogó, minden részletre kiterjedő teljes vizsgálatot követel az ügyben.  A Buda-Cashnél a visszaélések üzletvitelszerűen zajlottak éveken keresztül az MNB orra előtt, ezért félő, hogy számos más brókercég is a mai napig alkalmazza ezt a gyakorlatot – tette hozzá a politikus.

Azonnal segíteni kell a bajbajutottakon

A Jobbik a bajba jutott önkormányzatok és magánszemélyek azonnali megsegítését követeli. Számításaik szerint Siklós környékén legalább 20, országosan pedig mintegy 120 önkormányzatot érinthet a brókerbotrány.

A bajba jutott önkormányzatok csak az elismert köztisztviselői és közalkalmazotti létszám után kapják meg a kifizetéseket a kincstártól. Emiatt közüzemi számláikat nem tudják fizetni, források hiányában veszélybe került a gyermekek étkeztetése és a szociális ellátás is. Az érintett vállalkozások szintén bajba kerültek, bevételeik megcsappantak, nem tudják finanszírozni működésüket és a helyi adókat sem tudják így befizetni, amik majd hiányozni fognak az önkormányzatok kasszájából – mondta Hegedűs Lorántné. Hozzátette: a helyi boltok forgalmán már most is látszik a visszaesés.

A politikus felháborítónak nevezte, hogy pénteken a bajba jutott siklósiak szerették volna tájékoztatni szorult helyzetükről a miniszterelnökséget, de senki sem fogadta őket.

Legyen felelősségre vonás

Az elmúlt évtizedek bank- és brókerbotrányaiban vagy elmaradt a felelősségre vonás, vagy rendkívüli módon elhúzódtak azok. Hegedűs Lorántné ezért azt szeretné, hogy végre érjen véget a fehérgalléros bűnözők aranykora Magyarországon.