Most 1,2 milliárd forintot kommunikál el a bezáratott Magyar Nemzeti Kereskedőház jogutódja

Az összeg nagy része Japánba megy.

Az Unió hivatalos lapjából derült ki, hogy négy év alatt több mint két milliárd forintot költött volna a Magyar Nemzeti Kereskedőház a magyar kis- és középvállalatok kínai és japán piacra lépésének segítésére. A Japán és a kelet-ázsiai térségre kiírt közbeszerzés győztese azonban nem tétlenkedett, gyorsan le is hívta csaknem a teljes, 1,161 milliárd forintnyi keretösszeget.

Az erről szóló szerződést a Magyar Nemzeti Kereskedőház megszűnése után 5 nappal kötötték meg. A pénzért cserébe azt vizsgálja a tendert elnyerő GaryuTrading Co., Ltd., hogy Japánban és a kelet-ázsiai térségben milyen piaci szegmensekben lehetnek versenyképesek a magyar vállalkozások, a vizsgálat után pedig segíti ezen cégek bemutatkozását.

Ugyanezért fizet a kormány Kínában, ahol a hasonló nagyságrendű keretösszeget jóval visszafogottabban kezdte el kimeríteni az ottani győztes. Az Unió hivatalos lapjában közzétett hirdetmény alapján az Európa Ázsia Kereskedelmi és Befektetési Kft. most 23 millió forintot költ a magyar kis- és középvállalkozások népszerűsítésére tavaly elnyert 1,1 milliárd forintból.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a 2012-es alapítása után három év alatt összesen 9,5 milliárd forint üzemi veszteséget termelt. A Szijjártó Péter barátaival feltöltött cég 2016-ban 9,1 milliárd forintos anyagi ráfordítással csak 5,6 milliárd forintos bevételt tudott összehozni.

Több milliárd forint elverése után szinte az összes kereskedőházat bezárják

Belátta a kormány, hogy a több milliárd forintos veszteséget termelő kereskedőházi rendszer tarthatatlan, ezért világszerte, több tucat országban bezárja a kereskedelmi kirendeltségeket - írja a 24.hu. A Külgazdasági és Külügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egybeolvad leányvállalatával, a fúzióból pedig egy új társaság jön létre HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.