Több milliárd forint elverése után szinte az összes kereskedőházat bezárják

Szijjártó Péter költséges álma ezzel végleg bedől.

Belátta a kormány, hogy a több milliárd forintos veszteséget termelő kereskedőházi rendszer tarthatatlan, ezért világszerte, több tucat országban bezárja a kereskedelmi kirendeltségeket – írja a 24.hu

A Külgazdasági és Külügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egybeolvad leányvállalatával, a fúzióból pedig egy új társaság jön létre HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven.

A külügyminisztérium visszafogott tájékoztatása szerint az új társaság irányítása alatt a jövőben – a nemzetközi trendeket követve – az eddiginél kisebb számú, területileg és ágazatilag fókuszált exportfejlesztési ügynökségek, úgy nevezett Exportfejlesztési és Promóciós Központok jönnek létre - írja a portál.

A jelenlegi tervek szerint mindössze 5 ilyen központ lesz.

Magyarul az eddigi, több milliárd forintért kialakított kereskedőházi rendszer megszűnik, ami egyben azt is jelenti, hogy még ennél is több kirendeltséget zárnak be, hiszen több országban – mint az Egyesült Államok vagy Kína – több irodát is kialakítottak.

A külügyminisztérium azt is megjegyezte, hogy az új struktúra célja a hazai kis- és közepes vállalkozások exportképességének fejlesztése mellett a magas hozzáadott értéket előállító és megfelelő kapacitással rendelkező vállalkozások célzott külpiacra jutásának segítése. Ezt az új társaság kisebb munkaszervezettel látja majd el, amelynek kialakítása jelenleg még folyamatban van. Tehát várhatóan létszámleépítés is lesz a vállalatnál.

Mint ismert: tavaly pedig két évnyi próbálkozás után felszámolták a Szijjártó Péter külügyminiszter által 2015-ben meghirdetett déli nyitás programot, amelynek részeként Afrika és Dél-Amerika számos országában nyitottak új önálló kirendeltségeket, 2017 novemberében azonban több mint egy tucatnyit be is zártak a sikertelenség miatt.

Az egy-másfél éve nyitott kereskedőházakból több mint egy tucatot zárnak be most: Afrikában alig marad iroda, Dél-Amerikában is csak két vagy három országban. A projekt durván 600 millió forintba került a nyitástól a zárásig. A kudarcok közt említésre méltó a török régióban létrehozott öt kereskedőházi kirendeltség, amelyek a 444.hu-nak adott tájékoztatás alapján 2013 és 2016 között egyetlen üzletet sem bonyolítottak le. 

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 2015-ben belekeveredett a Quaestor-botrányba is, akkor az öncsőd bejelentése előtt az utolsó pillanatban kivette pár milliárd forintját a bedőlő cégcsoportból.

Ugyanabban az évben óriási, 6 milliárd forintos veszteséget hozott össze az MNKH. A tekintélyes mínusz részben annak volt köszönhető, hogy Orbán Viktor kormányfő rokonainak cégével üzletelt és ráfaragott az üzletre. A kormányfői rokon magáncége tartozását később egy Mészáros Lőrinchez köthető faktorcég fizette ki.