Kihirdették a Magyar Orvosi Kamarát kiüresítő törvényt

Kihirdették a Magyar Orvosi Kamarát kiüresítő törvényt

Szerda este közzétették a Magyar Közlönyben az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006. évi XCVII. törvény és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítását – írja a hvg.hu. Az ominózus törvényt a kormánypárti többség a heves tiltakozások ellenére is kedden átverte az Országgyűlésen.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogköreinek csorbítása az alábbi három pontban érhető tetten:

  • azonnali hatállyal megszűnik a kötelező orvosi kamarai tagság – csak az marad, aki erről úgy nyilatkozik,
  • ezentúl a nem kamarai tagok is praktizálhatnak, és 
  • az etikai eljárások – a folyamatban lévőkkel együtt – a MOK-tól átkerülnek az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.

A Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslatra a kormány szerint „a betegellátás biztonsága érdekében” volt szükség. Az ellenzék viszont úgy gondolja, hogy a valós cél a MOK ellehetetlenítése és a kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó más szakmai szervezetek megfélemlítése volt.

Ismert, szolidaritási nyilatkozatot adott ki a Magyarországi Mentődolgozók Országos Szövetsége (MOMSZ) a MOK jogköreinek elvétele miatt, amit a szövetség koncepciós támadásnak nevezett. Véleményük alapján a – csütörtökön hatályba lépő – törvény csupán a hatalom erőfölényével való visszaélése, amely az orvosok megfélemlítésére, és az egészségügy helyzetének további rontására alkalmas.