Morvai: a Fidesz és a Jobbik tegye félre a csatabárdot, kegyelmezzenek Budaházynak

Nem lehet azzal nyugtatni magunkat, hogy „majd a bíróság igazságot szolgáltat”.

Ezúttal az volt a vád, hogy Budaházy a 2009. március 15-én a vérengző Gergényi rendőrkapitányt kitüntető Demszky Gábor beszéde alatt demonstrációt szervezve hivatalos személy elleni erőszakot követett el. Az eseményről készült videofelvétel teljesen egyértelművé teszi, hogy Budaházy nem bántalmazott rendőrt – éppen ellenkezőleg: a rendőrség alkalmazott vele szemben önkényes és jogszerűtlen erőszakot.

Ezt az eseményeket röviddel követően a Független Rendőrségi Panasztestület is megállapította. Az uniós képviselő nehezményezte, hogy ennek ellenére, immáron sokadik alkalommal (körülbelül tizenöt büntető- és szabálysértési eljárás folyt Budaházyval szemben) egy sokéves és a vádlottat és családját nyilvánvalóan rendkívüli módon igénybe vevő eljárást követően „derült ki” a mindenki számára nyilvánvaló igazság.

Morvai emlékeztetett arra, hogy az ügyben összesen négy bíróság hozott döntést, mire végre megszületett a felmentés. Ez az eset is igazolja: Budaházy György vonatkozásában nem lehet azzal nyugtatni magunkat, hogy „majd a bíróság igazságot szolgáltat” a jelenleg terrorcselekmény miatt folyó, „a bíróság megállapítása szerint is durva jogsértésekkel tűzdelt eljárásban”.

Hozzátette: az egyetlen megoldás ennek az elviselhetetlen igazságtalanságnak a feloldására az eljárási közkegyelem alkalmazása, amelyre az Országgyűlés jogosult. A politikus arra kérte a fideszes és jobbikos képviselőket, hogy még az idei évben - félretéve a pártpolitikai csatározásokat - orvosolják a minden tisztességesen gondolkodó ember számára elfogadhatatlan jelenlegi helyzetet és részesítsék eljárási kegyelemben Budaházyt és társait.