Tarthatatlanná vált a menekülthelyzet Bicskén

Az ide érkezők pedig jellemzően fiatal, 20-25 éves, munkaképes korú férfiak, márkás ruházatban, drága mobiltelefonokkal.

A két jobbikos politikus közös közleményben emlékeztetnek: mivel a szám elérte Bicske lakosságának tíz százalékát, a helyzet elviselhetetlenné vált a helyi lakosok számára.
 
Ezt többek között azzal magyarázták, hogy a táborlakók szabadon kijárhatnak egy vonalkódos kártya segítségével, és a városközpontban lévő parkban töltik üres óráikat ébredés után; útjukat az legközelebbi élelmiszer-áruházig szemét, hangoskodás, kitaposott gyep jelzi, s nem ritka, hogy fiatal lányokat, családokat zaklatnak.
 
Az ide érkezők pedig jellemzően fiatal, 20-25 éves, munkaképes korú férfiak, akik sokszor márkás ruházatban és drága mobiltelefonokkal mutatkoznak, valamint bevallásuk szerint sem kellett menekülniük semmi elől - emelik ki a MigSzol által elhallgatott tényeket a bevándorlókkal kapcsolatban.
 
A fenti, elfogadhatatlan viselkedés „jutalma” napi háromszori étkezés, ingyenes orvosi ellátás, vérvizsgálat, fogorvosi ellátás, valamint havi 7100 forint ellátás – mindezek többsége egy magyar állampolgár számára még 40 év munkaviszony után sem jár ingyenesen - olvasható a közleményben.
A Jobbik a fenti körülményeket figyelembe véve követeli a bicskei menekülttábor létszámának kezelhetővé szintre, legalább 400 fő alá történő csökkentését, majd ténylegesen átmeneti táborrá tételét, amellett, hogy az intézményt zárttá kell tenni. A Jobbik álláspontja, hogy azokat a személyeket, akik bűncselekményt, szabálysértést követtek el, hazudtak a hatóságoknak személyes adataikat illetően, nem szabad magyar települések belterületén található szállókon eltartani.
A tábor kizárólag azok számára legyen átmeneti szállás, akik élete ténylegesen veszélyben forog a származási országukban, de őket sem integrálni szeretnénk, hanem azt szorgalmazzuk, hogy a gyors segítségnyújtás igénybe vételét követően minél hamarabb távozzanak valódi célországukba - szögezte le Árgyelán János és Z. Kárpát Dániel.