Dobos videók egy vulkáni kürtőből - Újabb megfilmesített dal Ziskó Olivér készülő albumáról

Dobos videók egy vulkáni kürtőből - Újabb megfilmesített dal Ziskó Olivér készülő albumáról

Látványos klipeken a White Keys című tétel.

Újabb dalt mutatott be készülő nagylemezéről Ziskó Olivér. A White Keys két verzióban jelent meg, imidzsklipként, valamint dobszóló videóként, amelyet a Vas megyei Ság-hegy vulkáni kürtőjében forgattak. A hazai és nemzetközi zenei színtéren egyaránt elismert és több formációban is játszó dobos-tűzzsonglőr a tavaly júliusi híradásában az akkor publikált kisfilmek bemutatása mellett már mesélt a majdani instrumentális albumáról is, most az új klipek elkészítéséről, valamint további aktualitásokról adott tájékoztatást.

 

„Kisebb-nagyobb megszakításokkal egy ideje dolgozom a harmadik lemezemen, aminek a Global Warning címet adtam. A limitált szabadidő miatt – az előzőekhez hasonlóan – nálam sajnos több év, mire egy-egy szólóalbum elkészül. Ráadásul úgy néz ki, hogy a pandémia ’kedvező’ a stúdiómunkák szempontjából. Tavaly december óta már az ötödik album dobfelvételén dolgozom, ezek mellett két kislemezt is feljátszottam, pedig még csak április eleje van. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban kijött néhány klip ízelítőként a Global Warningról: a Rise and Fall, illetve a Carnival of Abundance és a Ghost Notes című dalokhoz.

Az album koncepciója zenei szempontból a modern fúziós zene és a programozott elektronikus zene keveréke. A jelenlegi White Keys dal stílusában az elektronika dominál (drumstep, d’n’b), de prog rock/metal és fúziós hatások is egyértelműen lesznek a lemezen, ami részben a remek közreműködő zenészeknek köszönhető.

cikkbe Zisko Oliver WK promo

Az eredeti koncepciótól viszont nem szeretnék túlságosan elszakadni, és ebből a szempontból ’kapóra jött’, hogy pár hónapja az Anima Sound System-ben dobolok, így megfűztem Prieger Zsoltot a zenekar vezetőjét, hogy csináljunk egy közös videót az Animával az album egyik szerzeményéből. Szóval tervben van ez is. A dalok nagy részének ritmikai alapjait a modern elektronikus zenék ritmusai ihlették, a mondanivalót pedig a XXI. század eseményei és jelenségei inspirálták. Remélem, hogy az élet nagyon hamar visszatér a normális kerékvágásba, és nemsokára újra beszélhetünk koncertezésről, mert szeretném megfűszerezni az album élő változatát néhány látványelemmel, vizuális kiegészítéssel. Az egyes daloknak más-más üzenete lesz. Mivel ez egy instrumentális lemez, ezért dalszövegek nélkül ezt a színpad hátterében vetítendő filmmel oldottam meg. Semmi okosság, csak kiragadok néhány elgondolkodtató dolgot a jelenlegi világunkból.

Néhány dalban dobverő-trükkök is szerepelnek majd, lángoló verőkkel, ami egyben a műsor másik vizuális eszköze. Egyes helyszíneken ezt – tűzvédelmi okokból – majd UV dobverőkkel helyettesítem.”

Addig is, amíg erre lehetőség nyílik, készült egy újabb klip, ezúttal az album White Keys című dalához, és egy kapcsolódó dobszólós videó, ami szintén tartalmaz tüzes-dobolós részeket.

„Szerettem volna egy olyan szabadtéri helyszínt találni, ahol van hely a drónoknak, és használhatóak a tüzes eszközök is. Végül egy gyönyörű helyen, a Ság-hegyen kértem forgatási engedélyt, ahol Hollywood sárkányfilmje, az Eragon is készült. Persze az, hogy a helyszín szép, pont nem látszik a videókon, hiszen éjszaka forgattunk. A helyválasztás szempontjai a nagy tér, és a lakott területektől lehető legnagyobb távolság voltak. Egyébként sem egy olyan viral-videót akartunk forgatni, ahol a zongorista nagy átéléssel játssza a két akkordot a tengerparti sziklákon, természetesen duóban egy hegedűssel.

A White Keys végleges verziója körülbelül két héttel a forgatási engedély lejárta előtt készült el. A harmadik változat kerül a lemezre, mivel az első kettővel nem voltam elégedett, ezért néhány héttel a forgatás előtt elkezdtem újraírni az egészet. Egy olyan dalt szerettem volna, ami könnyen emészthető, fülbemászó, egyszerű harmóniákkal. A cím egyébként pont erre utal. Tehát csak néhány napom volt az új dal gyakorlására, de szeretem a kihívásokat, ezért azt mondtam: ’Oké, csináljuk!’. Amikor megérkeztünk a helyszínre, kiderült, hogy nem lehet lemenni autóval a völgybe. Mindent a két kezünkben kellett levinni - a dobokat, a videó- és hangfelvételi eszközöket, a lámpákat, az állványokat és az áramfejlesztőket. Az egyik videós srác, Tamás és a fénytechnikusok, Carlo – akinek nem sokkal korábban volt infarktusa –, és Péter, akinek porckorongsérve van, segítettek mindent levinni és beállítani. Rettenetesen fáradtak voltunk, amikor elkezdtük a felvételeket. Remélem, hogy sokaknak tetszik majd, mert megérdemeljük! Nagyon hálás vagyok a stáb segítségéért.

Eddig 11 videó készült a lemezre. A videók élő hang take-jei szerepelnek majd az albumon is. Ahogy az eddigi daloknál, most sem editáltuk a dobokat.

Sok nagyszerű zenész közreműködik az albumon. Három további videó már majdnem elkészült: egy duó Kaltenecker Zsolttal, egy trió darab Papesch Péterrel és Gotthard Misivel, és egy progos dal, amire sikerült összehoznom egy igazi szupergroup felállást, melyben Anthony Crawford basszusgitározik, Marius Pop gitározik, a billentyűs hangszereken pedig Derek Sherinian játszik, akit legtöbben a Dream Theaterből ismernek.”