"Menekültek" és magyarok csaptak össze Németországban

A konfliktus éjfél tájban robbant ki a két csoport között a baden-württembergi Gammertingen település benzinkútján.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy miért ugrott egymásnak a magyar és a migráns csoport nem sokkal éjfél előtt, de az biztos, hogy a konfliktus a benzinkút belső terében kezdődött, majd ahogy elfajultak a dolgok, a létesítmény előtt folytatódott.

A tíz fős magyar társaság eleinte még állta a sarat, ám a közelből egyre több felhergelt, lécekkel és baseball ütőkkel felfegyverzett bevándorló érkezett társaik segítségére, akik így végül kétszeres túlerőbe kerültek.

A magyarok ekkor autóba pattantak, hogy elhagyják a helyszínt, ám az egyik jármű nem indult el elsőre. A kocsit szinte teljesen szétverték a migránsok:

kárt tettek a kaszniban, a lámpáit, ablakait pedig bezúzták, ennek során sérült meg súlyosan az autó két utasa.

A Schwäbische Zeitung közlése szerint a rendőrség nagy erőkkel szállt ki a helyszínre, és még egy rendőrségi helikoptert is bevetett az akció során.

[fb_pages_codes:immigration]

A tartományi ügyészség közleményben tudatta, hogy megkezdték az ügy kivizsgálását és folyik a nyomozás.

(Képünk illusztráció.)