A Jobbik leleplezte a Fidesz hazugságait: töredékébe került a kampányuk a híresztelésekhez képest

2,5 milliárdról beszéltek a fideszesek, a Jobbik kihozta, hogy valójában mennyibe került.

Szabó Gáborék szerint a fideszes politikusok akkor is hazudnak, amikor azzal vádolják a legnagyobb pártot, hogy 2,5 milliárd forintba került volna eddig a közterületi kampányuk.

Az írás megjegyezte, bizonyára a kormánypártiak a saját, közpénzmilliárdokat pazarló reklámkampányainak költségeiből indulnak ki, amelyeket magasan a piaci ár felett számláztatnak le a Fideszhez közel álló médiacégekkel azért, hogy a kormánypropagandát hirdető cégeket az adófizetők pénzén megtámogassák, mivel azok a piacról aligha tudnának megélni.

Mint arról már az Alfahír is beszámolt, a Jobbik a honlapján eddig is nyilvánosságra hozta, április és május hónapban mennyi plakáthelyet bérelt, és a mai napon a korábbi ígéretük szerint a júniusi adatsor végleges számait is frissítették.

És akkor a számok, forintban

A közleményben hivatalosan is nyilvánosságra hozták, hogy

április hónapra vonatkozóan 27 359 917 forintba,

május hónapra vonatkozóan pedig 26 797 472 forintba került a közterületi kampányuk.

„Ezekben a számokban természetesen még nincsenek benne a rongálás miatti költségek: sérült eszközök, csereplakátok és az újraragasztás költségei. Ezeknek az előreláthatólag több milliós költségeknek az összesítése még folyamatban van.” - jegyezték meg Szabóék.

A Jobbik plakátjai számokban

2017. Április

Óriásplakát: 2468 db

City light: 312 db

Hirdetőoszlop: 303 db

Dupla city light: 292 db

2017. Május

Óriásplakát: 2470 db

City light: 300 db

Hirdetőoszlop: 304 db

Dupla city light: 257 db

2017. Június

Óriásplakát: 2498

City light: 296

Oszlop: 306

Dupla city light 283

Forrás: jobbik.hu



Hozzátették: a Jobbik az igazság pártján áll, ellentétben a Fidesz-KDNP hallgatásával. A Fidesz-KDNP nem válaszol a sajtó kérdéseire arról, hogy a 2010-es és a 2014-es országgyűlési választási kampányban mennyi plakáthelyet és milyen összköltséggel béreltek.

"Attól tartanak, hogy kiderül, milyen csalárd módon és eszközökkel, illetve honnan származó anyagi forrásokból nyerték meg a két legutóbbi országgyűlési választást."

A Jobbik Magyarországért Mozgalom ezúton is felszólította a Fidesz-KDNP-t, hogy ezeket az információkat ossza meg végre az állampolgárokkal,

„hiszen előbb vagy utóbb az igazság még a Fideszt is utoléri.”