Ferenc pápa kitagadná a korrupciót elkövetőket

Hogyan fér majd ez össze kormányunk keresztény értékeivel?

Kérdés, hogy mekkora hatalma van még a keresztény egyháznak világszerte, vagy akárcsak Európában, ahol sorra zárják be a templomokat, plébániákat. Olyannyira nagy mind a hívő, mind a paphiány, hogy egy német püspökség plébániáinak 96 %-át volt kénytelen felszámolni, miközben a müncheni érsekség szemináriumába mindössze egy papnövendék jelentkezett. Az érsekség, így a Ferenc pápa által korábban felvetett viri probati-t, azaz a kipróbált házas férfiak papi funkcióba emelését sürgeti.

Kérdés tehát, hogy ki hallja meg ma a pápa szavát, és ha meg is hallja, mennyire izgatja a társadalmakat egy ember egyházból való kirekesztése. Számítana bármit, ha például az itthoni körülményekből kiindulva a katolikus egyház kitagadná a miniszterelnökünket és holdudvarát mondván, hogy korrupciót követtek el? Vagy ebben az esetben éjjel-nappal attól zengene a kormánykézben lévő média, hogy Soros György keze már a Vatikánba is elér?

Valószínűleg tehát a pápa szavának nem lesz akkora súlya a korrupció visszaszorításában, mint a Kínában hozott törvényeknek, ahol három millió jüan feletti állami pénz eltulajdonítása esetén legtöbben a siralomházban végzik, mégis érdekes és előremutató kezdeményezés.

Ferenc pápa megválasztása óta többször hangoztatta, hogy 

"a korrupció kiirtandó daganat"

amit nem lehet megbocsátani.

Peter Turkson bíboros most megjelent könyvében a pápa a világot "elrohasztó" cselekedetnek titulálta a korrupciót, ami ellen a híveknek közösen kell küzdenie. A katolikus egyházfő továbbá úgy véli, nincs különbség korrupció és maffia között, mivel mindkettő a közös jó keresése helyett embertársai kizsákmányolását választja.

Az MTI arról tudósított, hogy a vatikáni hivatal nemzetközi egyeztetést indít és egy kánonjogi tervezeten dolgozik a korrupció és maffiatevékenység miatti egyházi kiközösítés érdekében.

Igaz az intézkedés főleg az Olaszországban, a déli maffiahálózat körében válthatna ki hatást, de Raffaele Cantone az olasz korrupcióellenes hatóság elnöke azt nyilatkozta, hogy a kiközösítésnek nemcsak egyházi és jogi, de nemzetközi politikai üzenete is lenne.

A magyar kormány eddig is kritikusan állt a pápához, és kormányoldali fórumokon többen is kétségbe vonták szellemi képességeit, vagy éppen hitbeli elkötelezettségét. Erős a gyanúnk, hogy ezzel a legújabb intézkedéssel sem fogja Orbán Viktorék szívébe lopni magát.

A Magyar Nemzet szerdán megjelent cikke szerint a hazai egyházak sem mernek kiállni a pápa mellett. Hiába tombol idehaza a korrupció, történelmi egyházaink inkább a biztonságos némaságot választották a harc helyett, nem akarnak konfrontálódni a hatalommal. Pedig 20 évvel ezelőtt, a szocialista kormányok idején kiadtak egy korrupcióellenes körlevelet, amiben leírták, hogy közép- és felsőszinteken büntetlenül történnek visszaélések és amíg ezek megszüntetésére nem történnek hatékony intézkedések, addig aligha alakulhatnak ki igazságos társadalmi viszonyok.

Kíváncsian várjuk a folytatást és azt is, hogy a hazai egyházak szerint elértük-e már az igazságos társadalmi viszonyokat.