BKK-sztori: bejelentést tettek „közérdekű bejelentő üldözése” miatt a főügyészségnél

Akkor sem szabad üldözni, ha amúgy jogos lenne.

Az áldozat egy héttel ezelőtt, a BKK új online bérletvásárlási applikációjában talált egy biztonsági rést, amit kihasználva mindössze 50 forintért tudott bérletet venni a közel tízezres ár helyett.

Ezt elég egyértelműen jelezte is a vállalat felé:

A bejelentést követően azonban a BKK és a silány program fejlesztéséért felelős T-Systems feljelentést tett ismeretlen tettessel szemben, aki – főleg, hogy bankkártyás fizetésről van szó – természetesen azonosítható, majd előállítható lett.

Tényi István a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak és a Fővárosi Főügyészségnek küldött bejelentésében azt írja, mivel a fiú nem használta fel a bérletet, hanem azonnal jelezte a hibát, így a felmerülhet a közérdekű bejelentő üldözése szabálysértés gyanúja, mivel

a gyanúsított tájékoztató levele közérdekű bejelentésként értelmezhető.

A közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény 11. §-a elég egyértelműen fogalmaz. Eszerint minden, a közérdekű bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a közérdekű bejelentés miatt kerül sor

jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne.

Tehát hiába volt jogellenes 50 forintra állítani a bérlet árát, ha ezzel csak egy hibára hívták fel a figyelmet, amit nyilvánvaló, hogy közérdek orvosolni, hiszen egy adóforintokból működő vállalatról van szó.

A BKK és a T-Systems egyébként péntek este kiadott egy közös közleményt, melyben azt írták, a fejlesztőcégnek szigorú belső szabálya, hogy egy „adott szintet elérő” eseménynél kötelessége feljelentést tenni. Azt is írták, hogy "a BKK és a T-Systems Magyarország vezérigazgatói sajnálattal értesültek arról, hogy a gyanúsított egy fiatal diák, aki a médiában megjelent nyilatkozatai szerint jószándékkal járt el".

A közleményt azonban mintha itt elvágták volna, és hiányzott belőle egy utolsó bekezdés, amiben bocsánatot kérnek, majd megígérik, hogy visszavonják a feljelentést, végül közlik, milyen honoráriummal hálálják meg a segítséget. A tapasztalatokból kiindulóan a monopolhelyzetben lévő BKK idáig soha nem fog eljutni, a T-Systems külföldi tulajdonosai viszont vélhetően nem fogják már sokáig nézni magyarországi vezetőik totális alkalmatlanságát, és a cég hírnevének lerombolását.