A fiatalok harmada kivándorolna

A 19-29 év közötti korosztályok 36 százaléka "kalandozna" egyet nyugaton.

A 19-29 éves dolgozó fiatalok 36 százaléka tervezi a külföldi munkavállalást. Azonban nemek között jelentősek az eltérések: a dolgozó férfiak fele, míg a nők mindössze 16 százaléka keresné kenyerét külföldön - derül ki a Napi.hu által ismertetett K&H fiatalok jóléti indexéből.

A diákok közül még többen vágnának bele külföldön az álláskeresésbe: 44 százalékuk tervezi, hogy legalább egy ideig Magyarországon kívül dolgozna. Tanulni azonban már kevesebben mennének külföldre. Legalább egy középfokú nyelvvizsgával a fiatalok 36 százaléka rendelkezik.

20 < 36

Még tovább rontja a képet, hogy míg egy évvel ezelőtt a 19-29 éves dolgozó fiatalok 20 százaléka tervezte a külföldi munkavállalást, ma már 36 százalékuk gondolja így.

A nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók 44 százaléka tervezi, hogy legalább egy időre külföldön vállal majd munkát a jövőben, ami enyhe csökkenést jelent az idei első negyedévben mért 46 és a 2016 végi 54 százalékhoz képest. A diákok kicsivel több, mint ötöde (21 százalék) pedig a külföldi tanulást fontolgatja, bár arányuk 2016 harmadik negyedéve óta csökken.

Lényegesen csökkent a magyar oktatási rendszerrel elégedett fiatalok száma, a diákok közel negyede van pozitív véleménnyel, míg év elején még 34 százalék gondolta, hogy európai viszonylatban magas szintű a magyar oktatás. Budapesten a diákok majdnem fele (47 százaléka) elégedett az oktatási rendszerrel, míg vidéken az arányuk mindössze 15 százalékos.

A dolgozó fiatalok közül viszont már 26 százalék elégedett a színvonallal, míg ez tavaly decemberben csak 22 százalék volt. Az előző negyedévekhez hasonlóan a megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy az elmúlt egy évben nehezebbé vált a továbbtanulás, és mindössze 14 százalék érzi, hogy könnyebb lett a diplomához vezető út.

El fognak tudni helyezkedni, hiszen nincs aki dolgozzon

A korábbi évektől eltérően a fiatalok megnyugodtak, hogy könnyen elhelyezkedhetnek majd, ebben komoly szerepe van annak, hogy több szektorban jelentős munkaerőhiány van. A már munkába állt fiatalok: 34 százalékuk szerint könnyű lenne új állást találni, ami az eddigi legmagasabb érték.