Egyértelműen az elszakadás mellett döntöttek a kurdok, török-iraki hadgyakorlat indult

Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt a függetlenségre.

A területen szavazásra jogosult 5,5 millió fő bő 72 százaléka járult az urnákhoz - közölte a bizottság, holott korábban 78 százalékos részvételi hányadról szóltak hírek.

A külföldön élő iraki kurdok már szombattól szavazhattak. Végeredmény legkésőbb három nap múlva várható.

Kurdisztánon a voksolást követően éjszakába nyúló népünnepély lett úrrá: tűzijátékkal, autódudák kórusával, levegőbe lövöldözéssel tudatta örömét a függetlenségre vágyó elsöprő többség.

Recep Tayyip Erdogan török államfő szankciókkal fenyegette meg az észak-iraki kurd autonóm régiót a népszavazás miatt.
Egyúttal arra is figyelmeztette az autonóm régiót, hogy a török haderő nem céltalanul kezdett hadgyakorlatot múlt hétfőn az Észak-Irakkal határos délkelet-törökországi Sirnak tartomány Silopi körzetében.

"Egyik éjszaka egyszer csak beállíthatunk"

- jelentette ki, majd nagyszabású közös hadgyakorlatot indított Irak és Törökország.

A térségben Törökország és Irak mellett Irán és Szíria is ellenzi a kurdok függetlenné válását. Ankara, Teherán és Damaszkusz egyaránt attól tart, hogy a lépés felerősítené a területükön élő kurd kisebbség szeparatista törekvéseit.