A teljes megsemmisülés határán az MSZP

És Gyurcsányék is könnyen a Parlamenten kívül ragadhatnak.

A közvélemény-kutatási eredmények szerint az MSZP még az 1990-es (!) országgyűlési választásoknál is gyengébben szerepelne. Az első szabad választások alkalmával a választópolgárok 10,89 százaléka voksolt a kommunista utódpártra, a Medián azt mérte, egy most vasárnap esedékes választáson a szocialisták a választani tudó biztos szavazók mindössze 9 százalékának szavazatára számíthatnak. A baloldali összefogás másik „nagy” pártja, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció is lejtmenetben van: míg korábban versenyfutás volt köztük és az LMP között, Gyurcsányék most már csak a parlamenti küszöb környékén tanyáznak, míg az ökopártnak szeptemberben 7 százalékot mért a közvélemény-kutató.

Az össze(nem)fogásban érintett baloldali mikropártok sincsenek jobb helyzetben: a Momentum 3, az Együtt 2, a Párbeszéd 1 százalékot kapna, vagyis esélytelennek tűnnek nemhogy a kormányváltásra, de a Parlamentbe kerülésre is. A Medián 1-1 százalékot mért a Kétfarkú Kutya Pártnak és a Thürmer Gyula vezette Munkáspártnak is.

A Jobbik a teljes népességen belül mért 12 százalékos eredménye gyakorlatilag változatlan (a kutatók januárban 10, áprilisban 14, júniusban 13 százalékra mérték a néppártot ebben a választói aspektusban), szimpatizánsaik száma nagyjából kétszer annyi, mint a szocialistákénak.

 

 

Botka és Gyurcsány mélyrepülése

A politikusi népszerűségi lista nagy nyertese Tarlós István főpolgármester. Ő vélhetően a vizes vb-n söpört be annyi népszerűséget, hogy szimpátiaindexe 34-ről 39-re emelkedett. Rajta kívül csak Orbán Viktor és Juhász Péter tudott javítani 1-1 százalékpontot. A Medián mérése szerint a Vona Gábor elleni lejárató kampány sikeres volt, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét most csak az őt ismerők 30 százaléka látná fontos politikai szerepben. Nála csak két népszerűbb ellenzéki politikus van: Karácsony Gergely és Szél Bernadett, akik nem kerültek eddig a fideszes média kereszttüzébe.

A huszonötös politikusi lista 21. helyére küzdötte le magát Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, míg Gyurcsány Ferenc a nem túl előkelő utolsó helyet foglalja el. A baloldali összefogási huzavona egyik politikusnak sem tett jót: Botka népszerűsége 4, Gyurcsányé pedig 2 százalékpontot esett.