Kenya mégsem akar atlétikai vébét rendezni - épülhet az újabb 55 ezres stadion Budapesten?

Már csak Budapest akarja megrendezni a vébét, épülhet az új stadion. Igaz, akkor is épül, ha nem rendezzük meg.

Kenya kiszállt, más hivatalosan nem érdeklődik a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése iránt, Budapest egyedül a rajtnál - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Az augusztusi londoni világbajnokság alatt a magyar sportvezetők tárgyaltak a nemzetközi szövetség (IAAF) képviselőivel a hat év múlva esedékes rendezvényről. Akkor úgy tűnt, Kenya lehet az ellenfél, az Afrikai Atlétikai Szövetség elnöke azonban szerdán közölte, a 2023-as rendezés túl korai lenne a kontinensnek.

Az újságnak a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, informális csatornákon már értesültek az afrikaiak visszalépéséről. Gyulai Márton ugyanakkor hozzátette, az IAAF továbbra sem pontosította, hogy mik az elvárások a 2023-as világbajnokság rendezésével kapcsolatban. Amint látják a feltételeket, akkor lehet arról beszélni, hogy Magyarország képes lehet-e megfelelni az elvárásoknak - mondta.

Az esemény helyszíne az új atlétikai stadion lenne a Lágymányosi hídtól délre, a Kvassay-zsilipnél, melynek a győztes tervpályázata már megvan. A létesítmény – amely a 2024-es olimpiai pályázat terveit „megmentő” Kemény Ferenc program részeként így is, úgy is felépül – alapból 15 ezer férőhelyesnek készül, de 55 ezresre bővíthető, ami vébérendezés esetén meg is fog történni.