Mi az, hogy Iraki Kurdisztán?
Fontos meghatároznunk, hogy ez a cikk nem a világ kurdjairól szól, hanem kifejezetten Iraki Kurdisztánról. Itt nagyjából 6,5 millió kurd él, az össznépességük eléri a 40 milliót is. Iránban van 8 millió, Szíriában 3 millió, míg Törökországban, pontos adatok híján becslésekere alapozva 15-20 millió kurd. Ezeken kívül Nyugat- és Észak-Európában is találkozhatunk velük. Nem csak a különböző nemzetekkel, hanem egymással is eltérő viszonyban vannak. Ellenséges kurd csoportok léteznek, szóval tényleg nem egyszerű ez a nép.
A régiónak hivatalosan Kurdisztáni Autonóm Régió a neve. Az Oszmán Birodalom összeomlása után a Sévres-i békeszerződés alapján létre lehetett volna hozni egy önálló kurd államot, de ezek a próbálkozások sikertelenül jártak a török függetlenségi háború és az antanthatalmak megváltozó álláspontja miatt.
A Barzani-klán vezetésével próbáltak kiszakadni a brit mandátum alatt álló Irakból, de hiába. 1970-ben a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) megállapodott a kurd autonómiáról az iraki kormánnyal, 1979-ben viszont jött Szaddám Husszein, aki gyakorlatilag szisztematikusan irtotta a kurdokat. Az iraki-iráni háborúban az Anfal hadjárat során becslések szerint 100 ezer kurd civilt lemészároltak.
Az Öbölháború után védelmükbe vette őket az USA, Nagy-Britannia és Franciaország. Repüléstilalmi zónát hoztak létre, az iraki haderő kivonult a térségből.
A blokád alatt álló Kurdisztánban kiírták a demokratikus választásokat, ahol aztán előjött a kurdok egyik alapvető problémája, hogy ők egymással sincsenek kibékülve. A Barzani-klán vezette Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP) és a Talabáni-klánhoz tartozó Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK) között polgárháború tört ki. 1998-ban kötöttek hatalommegosztásos békét. Most is ezek a pártok dominálnak, de azóta megerősödött a Gorran (Változás) is.
Az iraki háború idején az USA szövetségesei voltak, így jobbak lettek a pozícióik. A 2005-ös iraki alkotmány már elfogadta a kurd terület széleskörű autonómiáját. Ez annyira jót tett Erbílnek, hogy stabilabb lett a térség, mint maga Irak. Az Iszlám Állam elleni harc – néhány összetűzéstől eltekintve – összekovácsolta az egymással is balhézó kurdokat.
Az önálló kurd hadsereg, a pesmergák voltak az egyik legütőképesebb haderő a Daesh elleni fronton, így olyan, egyébként vegyesen lakott területeket is ellenőrzésük alá vontak, mint az utóbbi napokban hírekbe kerülő Kirkuk.
Kurdisztán szinte teljesen önálló állam, gyakorlatilag a közös valuta (iraki dinár) és a határ köti Irakhoz. Önálló hadsereggel, parlamenttel, kormánnyal rendelkeznek. A pénzügyi mozgások is megszüntek egy ideje a két fél között. Kurdisztán nem fizet adót, Irak pedig nem adja oda nekik a bevételekből járó részt. A kurdok szunniták, Irak javarészt síita többségű, ilyen olvasata is van az ellentétnek.
2017 szeptemberében népszavazást tartottak Kurdisztánban a függetlenségről. Az igenek elsöprő győzelmet arattak, de Erbíl kinyilvánította, hogy ez még nem egyenlő azzal, hogy ki is kiáltják a függetlenséget. Nemzetközi támogatottság híján nincs is sok értelme. Egyedül Izrael foglalt állást a független kurd állam létrejötte mellett.
Az irakiakat viszont így is sikerült alaposan felbosszantani.
Háború vagy nem háború?
Az elmúlt napokban mi is beszámoltunk róla, hogy az iraki hadsereg puskalövés nélkül vonult be Kirkukba és Szindzsárba. A puskalövés nélkül azért nem teljesen igaz, mert a kurdok állítólag kilőttek öt iraki Humveet és kettő harckocsit is. A moszuli gátnál "véletlenül" meghalt tíz katona. Alapvetően viszont inkább a békés visszavonulást választották.
A szakértő háborúnak nem nevezné ezeket az összetűzéseket. Maximum alacsony intenzitású konfliktusról lehet beszélni. Érdekes jelenség a kurdok kivonulása Kirkukból és Szindzsárból, egyelőre nem is látjuk pontosan, hogy miért történt, sok kurd felháborodott a döntésen.
Elképzelhető, hogy valamilyen alku húzódik a háttérben, amiről egyelőre nem tudunk. Kurdisztán visszaadja az egyébként vitatott hovatartozású – nem egyértelműen kurd területeket, amiket a Daesh elleni harcok során szálltak meg, cserébe pedig kapnak valamit Bagdadtól, de azt nem tudjuk, hogy mit.
Szintén reális forgatókönyv, hogy a kivonulás belpolitikai kérdés volt a régióban. A KDP és a jelenlegi de facto vezető, Maszúd Barzani a törökök felé húz, míg a PUK inkább Iránhoz. Dzsalál Talabáni közelmúltbeli halála után megerősödött a PUK-on belüli versengés. Ebben a pártban a népszavazásról sem vélekedtek egyértelműen, mert sokan csak Barzani projektjének tartották az egészet, ami ugye nekik nem jó. A kirkuki PUK nem is támogatta a referendumot, de a pártvezetés végül beállt mögé.
Érdekes, hogy a PUK támogatja Bagdad kurdok elleni lépéseit, addig a pontig, amíg azok kifejezetten a KDP-nek rosszak. Ha viszont Irak keménykedni kezd, mint most Kirkukban és Szindzsárban, akkor beállnak a KDP mögé és közösen védik Kurdisztán érdekeit. Ezt a pártvezetés szintjén kell értenünk, a Talabáni családhoz tartozó néhány illető valószínűleg Iránnal és Bagdaddal is tart fenn kapcsolatokat.
Fontos egyáltalán Kirkuk?
Kirkuk vitatott hovatartozású terület, ahogy fent is írtuk. Az iraki alkotmány szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy ez a rész hova is tartozik. Többségében kurdok éltek itt, de Szaddám Husszein sikeresen megváltoztatta az arányokat a kurdok ki- és az irakiak beköltöztetésével. Arra a kérdésre is nehéz válaszolni, hogy a Daesh elleni harcoknál, 2014-ben miért foglalták el a kurdok Kirkukot.
Nem biztos, hogy be akarták olvasztani ezzel Kurdisztánba. A szakértő szerint az is elképzelhető, hogy csak jobb alkupozíciót akartak egy későbbi Bagdad-Erbíl tárgyalás során. Máris jobb a kiindulási alapod, ha van mit nyújtanod, valamiért cserébe.
Az is egyértelmű, hogy az iraki haderő motivációja Kirkukban és Szindzsárban is jóval nagyobb volt, mint a kurdoké. Nekik ez nem magterület, így annyira nem is fontos. Sok olaj van Kirkukban, nyilván örülne is neki a kurd nép, de nem prioritás. Ha viszont az irakiak elindulnak a belső területek felé, úgy fog erősödni a kurd katonák motivációja, ezért nem gondolhatjuk azt, hogy mindenhonnan ki fognak vonulni, ahova megérkezik az iraki haderő.
Mit tudna ajánlani Bagdad?
Kurdisztán nagyon sok területen önálló, így ebben már szinte csak a teljes függetlenség lenne előrelépés, azt pedig nem fogja Irak tálcán kínálni. A szakértő nem számít ünnepélyes Bagdad-Erbíl kiegyezésre, már csak azért sem, mert nem teljesen egyértelmű, hogy Barzani mit akar. Az viszont biztos, hogy néhány politikust simán meg lehet venni.
A kurdok független államot egyelőre nem akarnak, legalábbis most úgy tűnik. Nekik már az is előrelépés lenne, ha visszaállna a 2014 előtti állapot, tehát megkapnák a nekik járó pénzügyi csomagot, ami 2014 februárja óta nem érkezik. Esélyes, hogy ezt Bagdad csak akkor adja oda, ha Erbíl lemond az önálló kőolaj-exportról, amit viszont nagyon nem akarnak. Itt mégis található egy olyan terület, ahol lehet egyezkedni.
Lesz háború?
Erre a kérdésre azt a választ kaptuk, hogy ehhez definiálni kellene a háború fogalmát. Mi számít háborúnak? Néhány Humvee és kettő harckocsi elpusztítása már az? Mekkora összecsapások, milyen szintű harcmozdulatok kellenek ahhoz, hogy egyáltalán háborúnak nevezzünk valamit? A szakértő szerint a médiában - gyakran hamisan – csak az a terminológia létezik, hogy van háború, vagy nincs háború. A Közel-Keleten általában pont a kettő között vagyunk.
Irak és Kurdisztán között soha nem volt béke. Még az Iszlám Állam elleni harcok során is voltak alacsony intenzitású konfliktusok, pedig a terrorszervezet hódítása tényleg egy ernyő alá terelte a szembenálló feleket. A korábbi alacsony intenzitás most növekedni látszik, de a szakértő nem számít totális konfliktusra.
Egyelőre azt is nehéz meghatározni, hogy mi a helyzet a kurdok belső viszonyaival. Sok csoport utálja egymást Kurdisztánban, aztán ha jön egy közös ellenség, akkor viszonylag összezárnak, mint az IS ellen. Barzani pártja lehet, hogy ezt az ideiglenes szövetséget szétverte a népszavazással, de egyelőre még nem látjuk pontosan, hogy mik lesznek a következmények.
Az is fontos, hogy a belpolitikai erőviszonyok milyenek. Barzani és a KDP erős, a PUK-nál Talabáni halála óta nincs karizmatikus vezető, ahogy a Gorran is híján van ennek. Nehéz megállapítani, hogy a belső viszályokban ideológiai vagy személyes törésvonalak húzódnak. A szakértő szerint inkább személyes konfliktusok vannak.
Egy esetleges háborúban az iraki reguláris haderő lenne az esélyesebb, a pesmerga milíciákkal szemben.
Izrael egyedüliként támogatja a független Kurdisztánt, miért?
Az izraeli-kurd kapcsolatoknak évtizedes múltjuk van. Az USA még Szaddám idején indított egy programot, hogy az iraki kurdokat fellázítsák a diktátor ellen. Ebben segített nekik Izrael és a forradalom előtti Irán is. Innentől kezdve gyakorlatilag kézzelfogható az izraeli titkosszolgálat jelenléte Kurdisztánban, ahol jó kapcsolatokat is építettek.
Aktuálpolitikailag Izraelnek azért lenne jó a független Kurdisztán, mert az gyengítené az arabokat. Egy teljesen önálló, a KDP vezetése alatt álló ország Irán befolyását erodálná. Az izraeli külügynek minden olyan állam jó, ami Irán és Irak ellensége lehet.
Mit tud tenni az Egyesült Államok?
Az USA szerepe itt is kulcskérdés, mert ők Irakkal és Kurdisztánnal is szövetségben állnak. A legfőbb prioritás számukra az Iszlám Állam legyőzése. Ez egy katonai stratégia, ami fontosabb a politikai ügyeknél. Amerika számára minden iraki erőszak presztízsveszteség. A feladatuk az lehet, hogy mindkét felet visszafogják ebben a konfliktusban, ahogy tették azt egy évvel ezelőtt, a moszuli hadjáratra készülve.
Ha most is olyan erős vezetés lenne Washingtonban, mint volt, akkor ezt újra meg lehetne tenni. A jelenlegi adminisztráció viszont nem ilyen. Az iraki haderő függése az USA-tól nagyobb, mint a kurdé. Mindketten kaptak fegyvereket, de Irak többet. Az is egyértelműnek tűnik, ha háborúig fajulna a konfliktus, akkor Amerikának elég egyetlen katonát a frontvonalak közé állítania, hogy egyik fél se támadjon.
Összeségében tehát Washington simán megakadályozhatná a helyzet eszkalálódását, de nem biztos, hogy olyan átgondolt vezetés van a Fehér Házban most is, hogy ezt megtegyék.
Mi a helyzet Törökországgal?
Ez is egy nagyon bonyolult kérdés. Kurdisztán gazdaságilag török érdekszféra, egy kutató úgy fogalmazott ebben a kérdésben, hogy gazdaságilag gyakorlatilag már gyarmatosították a területet, így Erdoğannak elvileg jó lehetne a kurd függetlenség. Ezt erősíti az is, hogy Bagdaddal és Teheránnal is felemás viszonyban áll, Erbílben viszont rengeteg török cég működik, komoly érdekeltségekkel.
Ankara mégsem támogatja a függetlenséget.
Ebben nyilván benne van a török kurd-paranoia a saját sokmilliós kisebbségük miatt. Azt viszont fontos kihangsúlyozni, hogy azok a kurdok nem ezek a kurdok. Ott teljesen más kurdok vannak, akik a baloldali munkáspárt hívei.
A PKK (ez az a bizonyos Kurdisztáni Munkáspárt) amikor jelen volt Kurdisztánban, a PUK-al működött együtt, akik most Iránnal és Bagdaddal kokettálnak néha, ebben az ügyben viszont pont a teheráni és bagdadi álláspontot támogatja Törökország. Abba talán jobb nem belegondolni, hogy a török haderő milyen mészárlást rendezhetne Kurdisztánban, ha a PKK-ra hivatkozva beavatkoznának egy potenciális háborúba.
Gazdaságilag életképes lenne Kurdisztán?
Nemzetközi támogatottsága nincs (Izraelt kivéve) a függetlenségnek, így nem lenne egyszerű a helyzet. A szakértő szerint ezt a kérdést úgy kell feltenni, hogy
„Irakon belül vagy kívül lenne életképesebb Kurdisztán?”
Kevés ok mutat arra, hogy Irakon belül életképesebb lenne. Visszakapni valószínűleg nem fogják azt a részt a bevételekből, amit Bagdad visszatart. Ha Irakon belül maradnak, akkor elvileg hosszú távon nem exportálhatják önállóan az olajat. A másik oldalon viszont ott van, hogy nincs önálló monetáris politikája az országnak, tehát nincs önálló valuta, ami az államiság egyik alapja.
A szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy Irakon kívül életképesebb legyen Kurdisztán.
Mielőtt konteóznánk
Beszélgetésünk során feltettük sokak kedvenc kérdését is, hogy az olajmezők feletti uralom mozgatja-e a szálakat. Az kétségtelen, hogy szempont ez is, a gazdaság miatt fontos, de önmagában nem döntő tényező. Nem az olaj áll a konfliktus központjában, ahogy a 2003-as iraki beavatkozás sem az olaj miatt történt. Ez egy máig élő fals narratíva.
Mi lesz a megoldás?
A szakértő szerint középtávon nem lesz megoldás. Emmanuel Macron, francia elnök felajánlotta, hogy közvetít a felek között, ahogy Líbiában azt már megtette, nem is eredménytelenül. Ez egy sajátos francia külpolitikai szerepfelfogás, mert sok közük nincs az iraki-kurd ügyhöz.
Azt is látni kell, hogy Kurdisztán kérdése 2014-ig is csak ideiglenesen került nyugvópontra. Előtte is voltak problémák, most is vannak, ezután is lesznek. Nagyon erős amerikai leadership kellene ahhoz, hogy legyen megoldás. A békés és humanitárius szempontból is jó forgatókönyvhöz az is elengedhetetlen, hogy az USA és az EU (vagy legalább az USA) nyugtassa a feleket, mert Oroszország, Irán, vagy épp Törökország nem foglalkozik túlságosan a civil áldozatokkal. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy egy-egy amerikai támadás nem követel civil áldozatokat, de objektív statisztikák mutatnak rá, hogy jóval kevesebb a civil halott egy amerikai bombázás után, mint egy orosz beavatkozás következtében.
A probléma viszont az, hogy Washingtont most annyira nem érdekli ez az ügy, ahogy Moszkvát sem. A labda átkerült Törökországhoz és Iránhoz.
Végül három alappillért sikerült vázolni, ezek elengedhetetlenek a békés megoldáshoz:
- a kurd belpolitika rendeződése
- Bagdad és Erbíl megállapodása
- Törökország és Irán beleegyezése ebbe a megállapodásba
Ezek közül viszont egyiket sem látjuk létrejönni. Ami még kulcsmomentum lehet a sztoriban, hogy 2017 novemberében kurd, 2018 tavaszán iraki választások lesznek.
Azt egyelőre nehéz megítélni, hogy mennyi értelme volt a népszavazásnak. Arra biztos jó volt, hogy a szőnyeg alá söpört feszültségeket nem kivettük onnan, hanem felgyújtottuk a szőnyeget. Amíg viszont nincs KDP-PUK teljes egyetértés, addig a KDP nem fog belemenni a tárgyalásokba, mert hátba szúrhatják őket. Ha a PUK is teljes mellszélességgel belemegy az egyezkedésbe, török és iráni jelenléttel, akkor létrejöhet egy jó forgatókönyv. Erre mutató jelek viszont egyelőre nincsenek.
A legfontosabb konklúziónk: minden elemzés során racionalitást kell feltételezni a történet résztvevőitől. A Közel-Keleten viszont túl sok az irracionális tényező ahhoz, hogy jósolni lehessen.