Ha jól értjük a MOL-t, akkor Tállai András egy piaci körülmény

Reagált a hirtelen árváltozásra a MOL.

A cég egyben megismételte: a Mol, ahogyan eddig, úgy most sem kommentál konkrét árakat vagy a saját árazási gyakorlatát. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a legtöbb fogyasztási cikkhez hasonlóan az üzemanyagok ára számos piaci körülménytől függ. Magyarországon csaknem 2000 töltőállomás van, ennek csak egynegyedét működteti a Mol. 

Tállai helyett független szakembert látna a NAV élén a Jobbik

Az ellenzéki párt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "Abszurdisztán" újabb szintet lépett a mezőkövesdi üzemanyagár-csökkentéssel, és Tállai András nem hivatkozhat arra, hogy magánemberként vagy a térség országgyűlési képviselőjeként járt közben, a NAV elnökeként ilyet nem tehet. Mirkóczki Ádám szerint ha az államtitkár komolyan gondolja, hogy lépni kell az üzemanyagárak ügyében, akkor a jövedéki adót kellene csökkenteni, ez pedig már a kormány hatásköre.

Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a hétvégén Facebook-oldalán közölte, hogy miután egyeztetést folytatott a Mol illetékes képviselőivel, csökkentették az üzemanyag árát választókerületében, Mezőkövesden. Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető erről keddi sajtótájékoztatóján kijelentette: Tállai András a lehető leghelyesebben járt el, a Fidesz-frakció - csatlakozva a miniszterelnökhöz - egy emberként gratulál neki. A politikus szerint míg a budapesti benzinárak a Mol-kutakon literenként 353-355 forint között alakultak, addig Mezőkövesden 374 forint volt.

"Mit csináljon egy egyéni választókerületi képviselő, ha ilyet tapasztal? Nem az a kötelessége a saját választóival szemben, hogy ezt szóvá tegye?"

- tette fel a kérdést Gulyás Gergely.

A Jobbik jelöltje kíváncsi volt, neki is működik-e a tállaizás?

A jobbikos jelölt próbálkozását, hogy Tállai András módszerével élve, telefonon csökkentse a választókörzetében található MOL-kutak benzin- és gázolajárait, finoman szólva is korlátozott siker kísérte. Az eredményről Pál Gábor Facebook-oldalán számolt be, mint írta: "Nálunk Szentendrén, Pilisvörösváron, Pomázon, Budakalászon és a Szentendrei Szigeten nem kisebbek a lakossági igények, mint Mezőkövesden.