Mégis lesz összeborulás? - Állítólag megvan a 106 egyéni baloldali jelölt listája

Egyedül nem megy?

A portál szerint tízből hat helyen a MSZP, négy helyen a DK állíthatna saját, vagy "vendégjelöltet" az egyéni körzetekben a jövő áprilisi választáson.

A 106 egyéni körzetet ennek megfelelően 62:44 arányban osztanák fel.

A Zoom.hu szerint a listán nem csak a baloldal olyan súlyos tehertételei kapnának helyet, mint Bokros Lajos vagy Fodor Gábor, de az Együtt és a Párbeszéd súlytalan mikropártjai is ráférnének, az igazi meglepetés viszont az, hogy az LMP-s Szél Bernadettnek és Hadházy Ákosnak is szorítottak helyet.

A Liberálisokat az MSZP, míg Bokrost a DK cipelné át a képzeletbeli célvonalon, az LMP két társelnöke ellen - Pest megye 2-es, és Tolna megye 1-es választókerületében - pedig nem indítanának jelöltet.

A cikk szerint az MSZP olyan hagyományosan erős körzeteit is odaadta a DK-nak, mint Salgótarján és Dunaújváros, de a szocialisták abba is belementek, hogy a DK minden megyei jogú városban, ahol legalább két választókerület van, automatikusan kapjon belőlük egyet.

A lista a két párt között másfél hónapja - Botka László süllyesztőbe kerülése óta - megindult egyeztetések gyakorlatilag végleges állapotát tükrözi.

A mai nap folyamán újabb tárgyalási fordulót tart a két párt, ám Gyurcsány Ferenc - nem meglepő módon - időhúzásra játszik, és szeretné maga alá gyűrni az MSZP-t, valószínűleg ezért ragaszkodik hozzá, hogy az Együtt-P-t is vonják be az egyeztetésekbe.

A listáról ITT (https://zoom.hu/2017/11/17/itt-a-lista-a-106-egyeni-jeloltrol-a-dk-bokrost-az-mszp-fodort-viszi-a-hatan) olvashat további részleteket.