2017. 11. 24. 22:15

Viperával csapta szét osztálytársa fejét, most bíróság előtt áll

Az N1TV Előzetes című műsora ellátogatott a tárgyalásra, amin Száva Benjámin ült a vádlottak padján egy szolárium kirablása, valamint egy iskolatársa arcának viperával való szétverése és telefonja ellopása miatt.

Száva indítékára nem derült fény. Ügyvéde állítása szerint biztos nem anyagi okok motiválták, hiszen nem volt szüksége pénzre a havi többszázezres zsebpénze mellett.

A fiú azt állította, hogy belső feszülség miatt követte el a bűncselekményeket, mert az iskolában csúfolták származása és súlya miatt. Az áldozat ezt cáfolta. Elmondása szerint ugyanis nem is mertek volna bármi negatívat mondani Szávára. Még a tanárok sem szóltak neki, mikor fürdőköpenyben jelent meg az intézményben.

Nem ez volt az egyetlen eset, mikor próbált kitűnni valamivel, például iskolába is rendszeresen taxival járt.

A fiatal fiúnak ennyi zsebpénz jut, miközben 21 testvére van és példaképe, az édesapja is épp a vádlottak padján ül.

ELŐZETES - Viperával csapta szét osztálytársa fejét, most bíróság előtt áll a kis Száva

Hiába kapott havi egymillió forint zsebpénzt, hogy szüleit bosszantsa fegyverrel rabolt ki egy szoláriumot és saját osztálytársát is a legifjabb Száva.