Újabb 1 100 000 000 forint a Dagály fürdőre

Egy soha véget nem érő történet.

A december 13-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint - a Dagály Strandfürdő felújításának – költséghatékonyabb üzemeltetést és szolgáltatási színvonal- növekedést elősegítő műszaki tartalombővítés címén - a kormány 1,1 milliárd forintot csoportosított át a költségvetésből a Dagály fürdőre. 

Az Index által megénekelt határozat szerint az összeg nagyobbik részét, 1 milliárd forintot a Budapesti konferencia-központra félretett pénzből irányították át, míg 100 millió forintot a vizes világbajnokság – ezek szerint – megmaradt költségvetéséből.

Az 1,1 milliárdos további fejlesztések indoklása arra utal, hogy a Dagály-projektre korábban elköltött 43,34 milliárd forint ellenére sem sikerült egy olyan komplexumot létrehozni, ami gazdaságosan üzemeltethető lenne. Mint ismeretes, a nyári hónapokra félmilliárd forintért sikerült csak üzemeltetőt találni a Duna Arénának és a strand területén lévő szurkolói zónának - írja a lap.

A Duna Aréna megépítését és a strandfürdő felújítását is magába foglaló Dagály-projekt ára ezzel már összesen
nettó 44 460 412 036 forintnál jár.