Tényleg Airbusokat vásárol a magyar kormány

Fotó.

A Magyar Nemzet vette észre, hogy csehországi Ostravában szombaton egy amatőr repülőgépfigyelő lefotózta az első gépet, amit Facebookon posztolt is,

„Maďarský Air Force One”

 - írja, majd hozzáteszi, hogy megérkezett Ostravába a magyar légierő első A319-ese, amely elsődlegesen a magyar kormány igényeit fogja szolgálni.

„Katonai szállítógépeket veszünk, nem kormánygépeket”

 - ezt már a lapnak egy kormányzati forrás mondta, a gépeket jövő tavasszal mutatják be.

A lefotózott Airbus tényleg a csődbement fapados Air Berlin korábbi tulajdona volt, melyet legutóbb az Eurowingsnek lízingeltek. A gépet Csehországban építik át Corporate Jet, azaz vállalati gép konfigurációra. A prágai kormány ezeket vegyesen használja a kormány és a hadsereg igényei szerint, Magyarország elvileg kifejezetten a honvédségnek veszi az eszközöket.

A másik, vélhetően magyar szolgálatba álló Airbus vasárnap érkezhet Ostravába.

Tízéves Airbusokat vesz a kormány

Rövidesen hivatalosan is bejelentik, hogy többfunkciós kormánygépeket szerez be a honvédség számára az Orbán-kabinet - értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint használt, átalakított Airbus A319-es utasszállító repülőgépekről van szó, amelyeket azért tudnak megszerezni, mert a közelmúltban több fapados légitársaság is csődbe ment.

(fotó: Facebook)