Csak azért is elhívják a pedofíliát védelmező, apácaruhában pózoló homoszexuális "jobboldali" trollt

Hiba tiltakoztak a visegrádi partnerek is. 

A Terror Házát is működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány mindenképpen Magyarországra hozza előadni Milo Yiannopoulost - írja az Index külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. 

A magát jobboldalinak és katolikusnak tartó blogger eredetileg egy V4-konferencia meghívottjaként szólalt volna fel, de miután ez nyilvánosságra került, a meghívottak listáját levették a honlapról. Schmidt Máriáék most állítólag annyit hajlandóak engedni, hogy nem az "Európa jövője" című rendezvény keretén belül, hanem attól függetlenül mond beszédet.

Yiannopoulos meghívását Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője nem fogadta kitörő örömmel, és legutóbbi sajtótájékoztatóján igyekezett pártját és a kormányt minél jobban elhatárolni az ügytől. Deutch Tamás fideszes EP-képviselő ugyanakkor védelmébe vette a bloggert. 

Európa jövője egy pedofíliát reklámozóval?

A fideszes politikusok nem szeretnek beszélni Milo Yiannopoulos homoszexuális politikai botrányhős budapesti konferenciameghívásáról. Az N1TV nem sok választ kaptott a frakcióvezetőtől.

Az Indexnek a külügyből megsúgták, hogy

a visegrádi partnerországok részéről is érkeztek kritikus megjegyzések "bizonyos meghívottakkal" kapcsolatban

Milo Yiannopoulos az elmúlt években a liberális bevándorlás-és kultúrpolitika harcias bírálójaként tett szert komoly ismertségre Amerikában, majd szerte a világon.

Egy időben a Trumphoz közeli, népszerű Breitbart jobboldali portál egyik vezető publicistája volt. Aztán előkerült egy interjú, amelyben arról értekezett, hogy 

„Félreértitek a pedofília fogalmát. A pedofília nem azt jelenti, hogy szexuálisan vonzódsz egy 13 éveshez, aki testileg érett. A pedofília azt jelenti, hogy gyerekekhez vonzódsz, akik még nem érték el a pubertást. A melegek világában fiatalabb fiúk és idősebb férfiak közötti kapcsolat nagyon pozitív tapasztalat lehet, ha konszenzuális kapcsolatról van szó.”

Ezek után kirúgták a portáltól, és kegyvesztett lett az amerikai konzervatív körökben. 

Legutóbb azzal keltett nem kis botrányt, hogy két héttel ezelőtt egy olyan képpel kívánt boldog karácsonyt Facebook-os követőinek, amelyen apácává fotósoppolva volt látható, a következő, félreérthetetlenül obszcén megjegyzéssel: 

"Két dolog miatt térdelek le"

Az apácaruha, valamint az ima és az orális szex szintre helyezése még egyébként lelkes rajongótáborának jjelentős részét is kiakasztotta. A legjellemzőbb talán az a hozzászólás volt, amelyben arra figyelmeztették:

"Vegyél vissza, Milo! Sok igazságot kimondasz, de ez nem ad neked szabad felhatalmazást a blaszfémiára"

Nos, úgy tűnik, Schmidt Máriák szerint igen. 

Máshogy vélekedik Sneider Tamás. Az Országgyűlés jobbikos alelnöke beadványban kéri a külügyminiszter személyes közbenjárását, hogy 

"a szervezők a programot az Alaptörvényben foglalt értékek fokozott figyelembevételével állítsák össze, őrültek szerepeltetésére pedig ne áldozzanak közpénzt."