A felsőoktatás csak a gazdagok kiváltsága? - pénz nélkül nehéz továbbtanulni

Sok vidéki nem engedheti meg magának a lakhatási és tanulmányi költségeket. 

A Jobbik szerint egyszerre kétségbeejtő és felháborító az a tény, hogy Magyarországon jelenleg nem a szorgalom és a tudás, hanem az anyagi háttér határozza meg, hogy ki tud továbbtanulni. Különösen nagy hátrány sújtja ilyen téren a vidéki fiatalokat, akik Budapesten vagy másik nagyvárosban szeretnék folytatni tanulmányaikat, ugyanis a helyben lakó társaikkal szemben őket a tanulmányi költségeken túl súlyos lakhatási, utazási és a megélhetési költségek is terhelik.

A Jobbik évek óta hangsúlyozza, hogy a kormánynak érdemi lépésekkel kellene segíteni a fiatalokat, hiszen ez a generáció teljesen elhagyatottnak érzi magát, ezért is gondolkodik több mint egyharmaduk az elvándorlásban - áll a párt által csütörtökön kiadott közleményben.

Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke úgy véli, szomorú, hogy miközben a propaganda az ország gyarapodását szajkózza, addig a kormány nem szánt pénzt elegendő kollégium építésére, illetve a meglévők fejlesztésére és nem emelte a 10 éve stagnáló hallgatói ösztöndíjakat sem. 

"Elszomorító, hogy a kormány tétlenül nézi az évek óta tartó albérletár-robbanást, az egyetemeken ellenben növelte az önköltséges felsőoktatási szakok számát." 

A Fidesznek mindösszesen egy válasza van a hallgatók nehéz helyzetére: vegyék fel a diákhitelt, adósítsák el magukat. Ebből azonban nagyon sok fiatal nem kér, így vagy bele se vágnak a felsőoktatási tanulmányaikba vagy ha igen, akkor mellette dolgozni kényszerülnek, ami rontja a tanulmányi eredményüket.

A Jobbik azt ígéri, kormányon kiemelten fog foglalkozni a jövő generációjával, meg fogják teremteni az itthoni boldoguláshoz szükséges feltételeket. A kollégiumfejlesztések, a hallgatói és egyéb ösztöndíjak emelése, a reális albérletárak elérése, a térítésmentes felsőoktatási helyek növelése mind-mind olyan lépései lesznek a Jobbik-kormánynak, amelyek segíteni fogják tehetséges fiatalok kibontakozását és itthoni boldogulását.