A gazdasági szabadságharcról is hatalmasat hazudott Orbán

Soha ennyi ingyenpénzt nem kaptak a multik, mint a Fidesz kormányzása alatt. 

A szavakban oly keményen ostorozott multikkal és más nagyvállalatokkal

a nyilvánosan elérhető 85-nél jelentősebb több, összesen több mint 200 stratégiai megállapodást kötött a kormány

- leplezte le a Célpont című műsor a HírTV-n. Ezek tartalmát azonban teljes titok fedi, de még az is titok, hogy kikkel kötettek ezek a szerződések.

A "munkahelyteremtés" jegyében irtózatos összeggel, 188 milliárd 992 millió forinttal támogatta a magyar nagyvállalatokat a kormány. Orbán Viktor az ország legdrágább munkahelyeit hozta létre közpénzből. A Célpont által megkérdezett újságíró szerint, ha a KSH átlagbérével számolunk, akkor a támogatott cégeknek 

4-12 évre előre kifizette a kormány a munkások bérét. 

De saját kitűzött céljától, az egymillió új munkahelytől még nyolc év kormányzás után is messze jár az Orbán-kabinet.

A Célpont azt is összesítette, hogy az első ötven nagyvállalat, amelyik stratégiai szövetséget kötött a kormánnyal, hány embernek adott munkát a szerződéskötés évében, és mekkora létszámmal működik most.

Az 50-ből 17 cégnél csökkent a létszám jelentősen.

A leépítések bajnoka a Tesco, ahol ma csaknem hatezer fővel dolgoznak kevesebben, a dobogó második fokán pedig a Magyar Telekom áll, ahol 4471 fős létszámcsökkenéssel. A bronzérmes Samsungnál 916-al csökkent a létszám négy év alatt. 

A legtöbb stratégiai partneri megállapodásban persze nem is vállalták a cégek, hogy munkahelyeket teremtenek. És a kormány sem vállalt ezekben semmit. A Transparency International magyarországi vezetője szerint ezek a megállapodások csak kommunikációs célt szolgáltak és átláthatatlanná tették a kormány és a magánszféra viszonyát.